Technikatörténeti szemle 23. (1997-98)
TANULMÁNYOK - Szemán Attila: Bányamécsesek G. Agricola De re metallicajának metszetein
ható kengyeles függesztő megoldást is alkalmazták. A hagyományok tehát erősek voltak, de az adott korban ez így természetes. Ebből persze az is következik, hogy egyes esetekben nehéz a mécsesábrázolások alapján megállapítani, vajon agyag vagy fém a mécses anyaga? A leglényegesebb kérdés azonban, hogy melyikhez tartozik a két alaptípus közül, mégis eldönthető. Az eredetileg fekete-fehér metszetek egyes példányait a későbbiekben kiszínezték, ám a mécsesek mindegyiken kékek (ez a vas elfogadott színe ). Ebből következtetve a felületes szemlélő azt gondolhatná, hogy a mű csakis fém, sőt vas bányamécseket ábrázol, holott a valóságban ez egyáltalán nem biztos. Ténylegesen a XVI. században ment végbe a váltás az égetett agyag, azaz cserépmécsesek és a fémből készült mécsesek között. Az égetett agyag mécsesek nagyon könnyen törtek, s ilyenkor sötétben hagyták gazdájukat a mélyművelésű bányák vágataiban vagy esetleg már az aknában. A világítás hiánya viszont, a középkori bányák állapotának figyelembevételével, beláthatatlan veszélyeknek szolgáltatta ki a bányászt, ezért szükségszerű volt a változtatás. A különböző anyagból készült lámpák az anyag tulajdonságainak - melyet tanácsos volt figyelembe venni - megfelelően, különböző formát öltöttek. Ez elsősorban nem a tálka formáját, hanem inkább annak méreteit, de főképp felfüggesztési módját befolyásolta. A fémlámpák ugyanis jóval vékonyabb anyag felhasználását tették lehetővé, így az esetlegesen nagyobb fajsúly mellett ÍS könnyebb eszközöket 1a . Bo tra húzható égetett agyag mécses biztosítottak, s ez lehetővé tette nagyobb tálkák (Tüiienbrenner) készítését is. Ebből adódóan több üzemanyag befogadásával hosszabb ideig tartó világítást biztosított, egyetlen feltöltéssel. Fontosabb volt azonban ennél, hogy más, ügyesebb fogást, illetve felfüggesztési lehetőséget kínáltak, mint az agyagmécsesek. Agricola a szász területek bányaművelését ismerte leginkább, így az ott használt formákból kellett kiindulnia. A XVI. században legáltalánosabban az ún. botra tűzhető agyagmécseseket (Tüllenbrenner) használták ezen a vidéken is. Ez a lámpa kis, csepp alakú mécstálkából állt, elöl egy kanóctartó csőrrel. E tál1. b. Botra húzott, valamint a mutató- és középső ujj bedugásával megfogott bányamécs (Gross: Lebertali bányakönyv, 1550.)
