Technikatörténeti szemle 23. (1997-98)

TANULMÁNYOK - Ékes Miklós: A felvonótechnika rövid fejlődéstörténete

vonó teljes terheléssel érkezett a hívó állomásra, ugyanis akkor is megállt, de férőhely hiányában nem tudta az utast felvenni. Ez a fékezés, ajtónyitás-zá­rás, újraindítás idejével szükségtelenül növelte a menetidőt. Hamar találtak megoldást. A fülke terhelését a padlóba beépített mérleggel folyamatosan mérték, és egy olyan áramkört alakítottak ki, amely csak akkor engedte a fel­vonót megállni a hívójelre, amikor nem volt teljesen megterhelve. A beépített mérleg arra is jó volt, hogy megakadályozza a fülke túlterhelését, mert, ha töb­ben szálltak be a liftbe, mint a megengedett terhelés, jelzőcsengő figyelmez­tette az utasokat a túlterhelt állapotra, illetve arra, hogy az utoljára beszállt személy(ek) hagyják el a felvonót, nehogy baleset következhessen be. A csengőjelzéssel egyidejűleg az indítást is reteszelte a vezérlés, mindaddig amíg a túlterhelés-érzékelő a megengedettnél nagyobb terhelést mért. A fejlesztés annyira eredményes volt, hogy alig egy év elteltével, több egy­más mellett elhelyezett felvonó vezérlésének összevonásával megvalósítot­ták a menetirány szerinti csoportos gyűjtővezérlést. Erre azért volt szükség, mert az adott felvonócsoporton belül a legközelebbi, haladási irányba tartó, még teljesen nem terhelt felvonó hamarabb odaért, így csökkent a hívást kö­vető várakozási idő. Természetesen hang- és fényjellel tájékoztatták a vára­kozó utast arról, hogy melyik fülkébe kell majd beszállnia. Az 1929-es gazdasági világválság rövid megtorpanást okozott, és egyben az addig míves kézműipari munkával készült felvonófülkék és aknaajtók ko­rának a végét jelentette. A felvonóiparnak két élesen különváló követelmény­hez kellett alkalmazkodni. Egyrészről egyre magasabb műszaki és esztéti­kai színvonalon továbbra is ki kellett elégíteni az időközben az egész világon elterjedő felhőkarcolók, presztízsépítkezések igényeit, míg másrészről ele­get kellett tenni a Bauhaus iskola hatására gyorsan terjedő, elsősorban ta­karékos, funkcionális építészeti stílus új követelményeinek. A világválság a beruházási kedvet nagymértékben csökkentette, ennek eredményeként be­szűkült a piac és éles árverseny alakult ki a felvonógyártók között. Új, olcsóbb konstrukciókat kellett kidolgozni. Kapóra jött a háromfázisú váltakozó áramú áramszolgáltatás széles körű elterjedése, mivel a váltakozó áramú, három­fázisú meghajtó motorok legalább egy nagyságrenddel megbízhatóbbak és olcsóbbak voltak, mint az egyenáramú motorok. A háromfázisú, váltakozó áramú áramellátó rendszerek gyors kiépülése és a felvonókhoz kifejlesztett kétkalickás és mély hornyú forgórésszel ellátott, úgynevezett rövidre zárt felvonómotorok kiválóan megfeleltek a felvonó-haj­tómotor céljára. Karbantartásigényük elhanyagolható az egyenáramú moto­rokhoz viszonyítva. Századunk 30-as, 40-es éveiben Európában is magasodni kezdtek az épületek. Az új lakóházakat általában 7-10 emeletesekre építették. A na-

Next

/
Thumbnails
Contents