Technikatörténeti szemle 23. (1997-98)

Könyvismertetés - Vágás István: Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában

helyi Pál által elgondolt és megkezdett, majd sok nehézség árán befejezett Tisza-szabályozás lendítette előre a teljes történelmi Magyarország, elsősorban a Duna és melléke vízkár-elhárítási ügyeinek megoldását is. Az 1940es évek elejére a legnagyobb bajokat és károkat már nem az árvíz, hanem a sík vidékeken keletkezett és összegyülekezett belvíz okozta, amelyek talán korlátozhatók lettek volna helyesebb, és a társulati forrásokat jobban támogató és kevéssé terhelő állami pénzügyi politikával. Ez lehetővé tette volna a belvízhálózat és szivattyúzási kapacitás bővebb kiépítését és jó karbantartását. Már ez a háborús gazdálkodással terhelt nehéz időszak is megalapozta az állam meghatározó szerepét a védekezések során, hiszen katonai erők, sőt a légierő is a védekezést segítette. Az azonnal szükségessé váló bővítési, építési vagy helyreállítási munkákban ismét csak jelentékeny rész várt az állami költségvetés támogatására, hiszen a mezőgazdasági termelés, a közélelmezés a háborúban stratégiai fontosságú kérdés volt. A háború alatti állapotok és a háborús időszakkal véletlenül egybeeső katasztrófákat okozó hidrológiai helyzetek után a vízügyek államosítása aligha volt meglepő a háborút követően, akármilyen „ürügy" - a Tisza 1947-48 fordulóján bekövetkezett beregi árvízkatasztrófája - volt is a közvetlen oka. Amint Forgó László, egykori szegedi vízügyi igazgató értékelte 1987-ben: „Az államosítás feloldotta azt a nyomást, ami a kormányra nehezedett, de a társulatok ezzel nyújtották be az évszázados számlát az állam által más célokra fordított társulati pénz- és hitelösszegekért." Néhány jellemző idézet a könyvből: Micskey Imre (miniszteri titkár, 1882): „A vízimunkák üteme teljesen ki volt szolgáltatva a mindenkori időjárásnak. Ha szárazabb periódus köszöntött a Kárpát-medencére, akkor minden érdekelt a vízlevezető csatornákat és ármentesítő töltéseket kárhoztatta, legszívesebben betemettette, vagy széthányatta volna azokat. Hiába volt ilyenkor a mérnökök fáradozása, még a kész művek karbantartását is elhanyagolták, illetve sajnálták rá a pénzt. Bezzeg más volt a helyzet a nedves, csapadékos esztendőkben. Az ár- és belvizek nagy tömege a legtöbb helyen készületlenül érte a társulatok védműveit. Lázas sietség kezdődött, hogy a korábban elmulasztott munkákat bepótolják." A Tisza-Dunavölgyi Társulat jelentése (1937): „A vízszabályozásnak állami feladattá tételét a haszon-aránylagos teherviselés alapelvének megbolygatása miatt veszélyesnek tartjuk azért, mert ha a vízszabályozások költségeinekviselésébe olyanok is belekényszeríttetnek, akik abból közvetlen hasznot nem élveznek, elkerülhetetlen, hogy más vidékek lakosai viszont hozzájárulást ne kívánjanak az árterek birtokosaitól olyan speciális terhek viseléséhez, amiből viszont ezek nem látnak hasznot, s ebből is a teherviselések tekintetében végeláthatatlan zavarok és elégedetlenségek keletkeznének."