Technikatörténeti szemle 23. (1997-98)

Krónika - Radnai Jenő: „Magn ... óh, már száz éves. 1898–1998” című időszaki kiállítás

emeltettek, s tetteikről kőbe vésették hieroglifáikat. Gondoljuk csak meg, micsoda munka volt egy 10-15 méter magas oszlopra felvésni a sok-sok jelet, hány kilowattórába került egy-egy mondat rögzítése! Pedig akkor valószínűleg igen kevesen tudták elolvasni e dicső tettekről szóló híradásokat. A piramisok és kőtemplomok persze önmagukért beszéltek, az általuk közvetített információt mindenki megértette, még nyelvi problémát sem okoztak. Tény azonban, hogy az információ tárolásának ez a módja egy kicsit fáradságos, nagyon sok energiát kellett befektetni annak az üzenetnek a rögzítésébe, hogy nagy uralkodó volt III. Ramszesz. Az akkori közfelfogás szerint kőbe, ércbe, márványba és más kemény, időálló anyagba kellett belefoglalni azt, aminek túl kell élnie bennünket. S valóban, amit arról a korról ma tudunk, az jórészt ezeknek a masszív információhordozóknak köszönhető, a sokkal sérülékenyebb papiruszra, selyemre, fakéregre írt, festett feljegyzésekből alig maradt valami fenn. Kicsit más módszert választottak Távol-Keleten, ott ugyanis már korán feltalálták az információfrissítés módszerét. 5000 évvel ezelőtt Koreában fából építettek palotákat, templomokat, s minthogy ezek 2-300 év alatt tönkremennek, gondoskodtak arról, hogy legyen mindig valaki, aki újjáépíti őket. Ez is nagyon energiaigényes technológia, csak időben elosztva fektettek legalább annyi energiát, mintha kőből építették volna a palotát. Az így fennmaradt, ma is megcsodálható épületek az eredeti információt hordozzák. Úgy látszik tehát, hogy minél több energiát fektetünk be egy információ rögzítésébe, annál tartósabb, annál maradandóbb lesz az eredmény. Az emberi szellem óriásai kicsit nehezen törődtek ebbe bele. Az a szellemi produktum, ami az ő agyukból fizikai értelemben vett energia-befektetés nélkül kipattant, csak úgy maradhatna fenn, ha kemény munkával, sok ezer kalapácsütéssel kőbe, vagy izzó kohók révén ércbe foglalják? Horatius nyíltan szembeszegült ezzel a nézettel, mikor művéről így vélekedett: Ércnél is maradandóbb művet emeltem én, fenséges piramis csúcsa nem ily magas; ezt sem kapzsi erő, sem szilaj Aquilo nem rombolja le már, vagy sohasem fogyó évek lánca, s a gyors, elsuhanó idő. Jobb részem nem enyész, szellemem él tovább; hírem, hű unokák ajkain egyre nő, mindig frissen, amíg nagy Capitolium lépcsőjére a pap lép, meg a néma szűz. Horatiusnak igaza volt abban, hogy műve, híre maradandónak bizonyult, s ez bizonyára azért vált lehetségessé, mert a versei által hordozott információ