Technikatörténeti szemle 23. (1997-98)

Krónika - Szabadváry Ferenc: „Fegyverrel és tudománnyal a hazáért” című időszaki kiállítás

„FEGYVERREL ÉS TUDOMÁNNYAL A HAZÁÉRT" CÍMŰ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁS A Magyar Természettudományi Múzeum és az Országos Műszaki Múzeum fenti című közös kiállítása 1998. március 11.-június 30. között volt megte­kinthető a Természettudományi Múzeum Ludovika téri épületében. 1848. százötvenedik évfordulójáról kívántak megemlékezni a rendezők e kiállítás­sal, bemutatni, hogy az akkori neves magyarországi természettudósok is szép számban kapcsolódtak be, vettek részt valamilyen formában aktívan a forradalom és szabadságharc eseményeiben. Voltak köztük már akkor tekin­télyes professzorok, s olyan fiatalok, akik később lettek híresek, olyanok is akik a szabadságharc bukása után börtönben töltöttek éveket, s kiszabadu­lásuk után lettek elismert tudósok. A megemlékezés legidősebb személye Bugát Pál orvosprofesszor (a szabadságharc idején 55 éves) volt, a pesti egyetemen 1824 óta az elméle­ti orvostan tanára, akinek nagyon jelentős tudo­mányos érdemei voltak a reformkor éveiben. Bonctani és egyéb szakkönyvek mellett alapítója volt 1831 -ben az első magyar nyelvű orvosi folyó­iratnak, az Orvosi Tárnak. A természettudomá­nyos szaknyelv magyarosításának élharcosa volt. Vezető szerepet játszott a Királyi Magyar Termé­szettudományi Társulat megalapításában (1841), melynek első elnöke is volt. A szabadságharc fo­lyamán a Honvédelmi Bizottmány az ország főor­vosává nevezte ki. A kormánnyal Debrecenbe, majd Szegedre távozott. Pro­fesszori állásából 1850-ben felmentették, mégszűnt tanítási lehetősége és még nyugdíját is megvonták. 1865-ben hunyt el. A legfiatalabb a megemlékezettek között Than Károly volt, aki még tizenöt­éves középiskolásként lépett be „ágyúinasnak" a szülővárosában táborozó tüzérekhez. Részt vett a sereggel az erdélyi hadjáratban. A fegyverletétel után a győztesek hazaküldték a „gyereket", aki aztán 1860-ban Bécsben vég-

Next

/
Thumbnails
Contents