Technikatörténeti szemle 23. (1997-98)

Krónika - Kozma Gyula: Tudósítás az 1997. évi Múzeumi Majálisról

resve neki még az utolsó délután körbesétáljuk a Múzeum-kertet és teljesen felborítsuk, átalakítsuk s újrarendezzük a sátrakat, pavilonokat. És nyertünk. Az éjszakát a kocsi már a helyszínen töltötte. Magyar Bálint miniszter - mint tavaly is - már jóval a nyitás előtt s még egyedül érkezett és a protokolt mellőzve sétára indult - bizonyára, hogy mert ezt találta legérdekesebbnek, először a TV-kocsit vette szemügyre. Fejet hajtva - s nem csupán a technikai kuriozitás láttán, hanem mert a kis kocsit bizony nem az ő magasságához méretezték. Időközben megérkeztek a mú­zeumi élet vezetői is, és a miniszter úr már egy különleges élmény birtoká­ban nyitotta meg a rendezvényt. Két napig, azt lehet mondani; megállás nél­kül kígyózott a látogatók sora keresztül a kocsin, a hátsó ajtón be, az elsőn ki. A kocsi adatairól, eseménydús történetéről önkéntes ifjú tárlatvezetőnk, Kozma Dániel szolgált szakszerű felvilágosítással. Remek majális volt. Este jött az embernagyságú kerekeken guruló félel­metesen óriási URAL vontató, s rákapcsolták a gyorsan még egy nagy fürt luftballonnal feldíszített TV-kocsit, hogy miután egy tucat rendőr leállította a Múzeum körút forgalmát, a járókelők csodára nyílt tekintetétől kísérve elin­dult, hogy, hosszú időre megint elbújjon a kíváncsi tekintetek elől. Mi pedig elkezdtük törni a fejünket, hogy mit vigyünk ki a jövő évi majálisra... Kozma Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents