Technikatörténeti szemle 23. (1997-98)
Krónika - Kiss László: Kiszely Gyula (1911–1977)
szerves fejlődést nem illusztráló hiteles emlékanyag csak dekoráció - de nem múzeum. Szilárd hitvallása volt, hogy különösen a technikai profilú múzeumoknak kell világosan látni: a mindenkori jelen eszköz- és használati tárgyai között ott van a jövő számára már most begyűjthető fontos muzeális értékű anyag, csupán szakismeret szükséges azok kiválasztásához. A sors iróniája, hogy a kohászati és öntödei múzeumok létrehozásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Kiszely Gyulának élete utolsó évtizedében még szerepet kellett vállalnia a két kiemelkedő jelentőségű, nemzeti érdekű múzeumi - műemléki közgyűjtemény privatizációtól való megmentésében is. A veszélyhelyzet kialakulását a rendszerváltás utáni kezdeti jogszabályi bizonytalanságok tették lehetővé. A volt múzeumfenntartó Lenin Kohászati Művek 1989. év végén DIMÁG Rt.-vé alakult át (Diósgyőri Metallurgiai és Alakítástechnológiai Gyárak Rt.), mely cég a termelői vagyonnal együtt a Központi Kohászati Múzeum, Massa Múzeum, Öntödei Múzeumokat is átvette, mely objektumokat 1991 -ben telekkönyvileg is nevére irattá át, tekintet nélkül arra, hogy azok, mint nemzetközi szempontból is kiemelkedő kulturális értékek az állami tulajdonból elidegeníthetetlen műemlékek jegyzékében szerepeltek. A DIMAG Rt. rövid idő alatt csődbe jutott, felszámolását rendelték el és a hitelezők igényeinek kielégítése céljából vagyona értékesítésére pályázatot hirdettek. A három műemléki múzeumi objektumot a felszámoló REORG Rt. a földterületekkel együtt mindösszesen 450 millió Ft becsült értékűnek jelezte a pályázati kiírásban. Szomorú tény, de az 1994-ben beérkezett pályázatok alapján az esélyes pályázó akár 8 millió Ft-ért juthatott volna e felbecsülhetetlen nemzeti értékek birtokába. Ismét Kiszely Gyula volt az egyik aktív kezdeményező, akinek éppen a DIMAG Rt. és a felszámoló cég vezetőinek megnyerésével, valamint a Művelődési Minisztérium átvételi jóváhagyásának kieszközlésével sikerült elérni, hogy mindhárom múzeum az Országos Műszaki Múzeum szervezetéhez rendelten - jelképes összegért - továbbra is állami fenntartásban maradhatott. A Kohászati és Öntödei Múzeumok jövőjének biztonsága az Országos Műszaki Múzeumhoz kerüléssel megoldottnak tekinthető, de intő példa is egyben, hogy az ilyen országos feladatkörű és jelentőségű szakmúzeumokat soha semmiféle indokkal ne lehessen - ahogy pl. a Magyar Nemzeti Múzeumot és a szakmailag hozzá kötődő nemzeti érdekű közgyűjteményeket sem lehet - kivonni az állami gondoskodás mindenkori kötelezettsége alól. A Kohászati és Öntödei Múzeumok helyzetének rendeződésével lényegében lezárult Kiszely Gyula sok kötöttséggel járt műszaki muzeológusi korszaka, de élete utolsó éveiben sem szünetelt a mindazideig is párhuzamosan végzett kutató és feldolgozó tevékenysége. A XIX. századi magyarországi kohászattörténetírás neves kutatóinak - Kerpely Antal, Edvi Illés Aladár, Mikulik József - forrásfeltáró munkássága után a
