Technikatörténeti szemle 22. (1996)
KRÓNIKA - Vámos Éva Katalin: A természettudományok, a technika és az orvoslás fejlődése a milleniumtól a millecentenáriumig – országos ankét a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége székházában
Ezután plenáris előadások keretében Szabadváry Ferenc az elmúlt 100 év magyar tudományosságáról beszélt, Németh József, a bizottság alelnöke az ugyanebben az időszakban bekövetkezett iparpolitikai korszakváltásokról szólt. Endrei Walter, az MTA Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottságának elnöke a „Hajnal István és Németh László mint technikatörténészek" témát ismertette, Vámos Éva, az MTESZ-bizottság titkára a kutató- és mérnöknők szerepét elemezte a természettudományok és a technika történetében. Az első, plenáris ülésszak után következő második szekció az iparfejlődéssel foglalkozott a dualizmus utolsó évtizedeiben. Ebben a szekcióban hallottunk az öntöttvasművesség, a vegyipar fejlődéséről, Sopron iparfejlődéséről, a budapesti hidak és külön az Erzsébet híd történetéről. A harmadik szekció egyes tudományágak 100 évével foglalkozott. Ezen belül az aneszteziológia, a fül-orr-gégegyógyászat, az orvosi informatika, az ideg-elmegyógyászat és a mentéstechnika, a patológia, a biokémia, a földtan, a vezetéstudomány fejlődését taglalták az előadók; szó volt a műszaki tudományok és a régészet kapcsolatáról is. A negyedik szekcióban egyes intézmények 100 évének történetét tárgyalta 10 előadó. Hallottunk a tudóstalálkozó - tudóslexikon - tudósmúzeum gondolatkörének 100 éves fejlődéséről, a technikai fejlődés és a műszaki felsőoktatás kapcsolatáról, a Bánki Donát Műszaki Főiskola történetéről az Állami Közép Ipartanoda megalapításától kezdve, a hírneves bányaiskola 100 évéről és Erdély műszaki és természettudományos felsőfokú oktatásának történetéről; a mezőgazdasági szakoktatás köréből előadás szólt a Budapesti Magyar Királyi Kertészeti Tanintézetről és a Kassai M. Kir. Mezőgazdasági Tanintézetről. Fontos korszakot ölelt fel az Öntözési Hivatal történetéről szóló előadás. A magyar fürdőügy reformjáról és a szervezett anya- és csecsemővédelem kialakulásáról szóló előadások képviselték ebben a szekcióban az orvostörténelmet. Az ötödik szekció foglalkozott a tudományos élet intézményeinek helyzetével a századfordulón. Előadás hangzott el a Magyar Mérnök- és Építész Egylet működéséről, a közegészségügyi szemlélet változásairól a századfordulón, az orvostudományi szakkönyvújdonságokról a millennium évében, a budapesti egyetemi orvosképzés szervezeti változásairól és az 1908. évi vízügyi beruházási törvény történetéről. Tizenkét előadás szólt a hatodik szekcióban kiemelkedő természettudós, mérnök- és orvosegyéniségekről a millenniumtól a millecentenáriumig. Ezek között a következőkről hallottunk előadást: Matlekovics Sándor és az ezredévi kiállítás nagyenciklopédiája; Korányi Imre és a vasúti hídszabályzat fejlődése; dr. Batthyány-Strattmann László életútja és szemorvosi mun-