Technikatörténeti szemle 22. (1996)

TANULMÁNYOK - Pereházy Károly: Bieber Károly mestersége-mívessége

motívumának az arabeszknek rendszerét átfogalmazó formateremtés követésével az íveket egymásba csavarodó csigákká formálta, majd a meleg lyukasztással készült nyíláson fűzte át és kapcsolta ezeket egybe, létrehozva lényegében egy végtelenségig folytatható szövevényt. A lyukasztás helyét előbb zömítette, majd pontozóval kijelölte és a munkadarabot üllőn hasítóval félig bemetszette, ezután a szerszámot vízben hűtötte és az anyagot átfordítva másik feléről teljesen áthasította, egyúttal a szerszámmal kissé fel is tágította. Ezt követően meleg állapotban acéltüskével a szükséges méretre bővítette. Nagy szakmai ügyességet kíván a kör keresztmetszetű vaspálcát annak ismételten más helyén lyukasztott nyílásán átfűzni úgy, hogy hajlásával az egymásba kapcsolódó csigák és leváló fiókcsigák rafinált vonaljátékának kalligráfiája esztétikusan érvényesüljön, ami annyira jellemző volt a XVI-XVII. századi német mesterek formavilágára. A német reneszánsz rácsok „tartozéka" volt az ún. orsóvirág, vagy ahogy ma nevezik a kúpos csiga. Ezt a maga idejében puhafából faragott kúpos betétre csavart huzallal készítették, majd tűzbe téve a fát kiégették. Ám ez esetben minden egyes csavarmenetes csigához külön fabetétet kell készíteni, és ezt csak akkor alkalmazta Bieber, ha csupán egy darab formálására volt szüksége. A kúpos csiga készítésének másik módját követve satuba befogott csőre (vagy gömbvas magra) sűrűn egymás mellé fekvő menetekkel a kilágyított huzalt hézagmentesen feltekerte, majd a csövet kihúzta. Ezt követően a huzalból alakult hengert vörösmelegen kúposra képezte úgy, hogy az egyes meneteket az üllőn folyamatosan kisebb és kisebb átmérőjűre kalapálta, mígnem a csavarmenet a két végén csúcsban végződött, majd azt tűzbe téve a két végénél fogva a kellő formára húzta szét, az egyenetlenségeket pedig laposfogóval igazította ki. Egy másik metodikával is alakított kúpos csigát, amikor is betétet nem használt, hanem a huzal egyik végét derékszögben meghajlítva és satuba fogva sűrű egymásra fekvő menetekkel melegen lapos csigát hajtogatott. Ez a csiga az anyag hosszának egyik feléből készült, majd a másik feléből ugyanezt még egyszer, de ellenkező menetiránnyal végezte. E két egy síkban fekvő ellentétes menetű csigák menetét a satunyílás fölött domborító kalapáccsal kúposra ütögette, majd a két csigát egymásra fektette, egyik szárát satuba fogta és a másik száránál fogva a kívánt hosszúságra széthúzta. Ezután a csigát felmelegítette és a meneteket csavarhúzó (olykor laposfogó) segítségével szabályosra igazította. Munkái formálásakor az üllő és kalapács legfontosabb szerszámaként szolgált. Keze gyors iparkodása csak azon ritka esetekben marasztalható el, amikor a felületi kalapálást nem szervesen bontakoztatta ki a formáláshoz elengedhetetlen ütésektől és - artisztikusabbnak vélt felület elérésének reményében - erőszakot véve az anyagon, aggályos gondossággal dom-