Technikatörténeti szemle 22. (1996)

KRÓNIKA - Ponori Thewrewk Aurél: Két múzeumi napóra-kiállításról

A kiállítás legnagyobb egységét mégis a legősibb időjelző és időmérő eszközök, a napórák képezték - azoknak elsősorban hordozható kivitelű példányai, a XVI-XX. századból. Láthatók voltak pala, márvány, réz, bronz, elefántcsont és fa anyagú, többé-kevésbé díszes kivitelű, hordozható szerkezetek. Ezeket bárhol fel lehetett állítani, csak az északi irányt és a hely földrajzi szélességét kellett ismerni hozzá. Az előző adatot a XVI. sz.-tól kezdve a napórába épített iránytű szolgáltatta. A vízszintes helyzet beállításához e napórák egy részénél kis, alul csúcsos fém függősúly szolgált. A kis helyre összecsukható doboznapóráknak kinyitásuk után mindkét - vízszintes és függőleges lapja napóraként működött. Az árnyékvető szerepét a két felet összekötő - és többnyire azok derékszögű helyzetét is biztosító - zsinór játszotta. Ezek az ún. diptichon napórák viszonylagos olcsóságuk folytán még a mechanikus zsebórák megjelenése utáni századokban is használatosak voltak. Ugyancsak nagy elterjedettségnek örvendtek a XVII—XVIII. században a kis réz vagy bronz egyenlítői (ekvatoriális) napórák, amelyek számlapját az egyenlítő síkjával párhuzamosan kellett beállítani. Mind a vízszintes számlapú fonál-árnyékvetőjű, mind a diptichon és egyenlítői napórák szép számmal voltak láthatók az Idő-Mérő kiállításon. Ezek a darabok nemcsak a régi mestereknek gondos szakmai tervezési és kivitelezési munkáját, hanem az esztétikus hatásra való törekvésüket, sok esetben fejlett művészi érzéküket és tehetségüket árulják el. Örömmel láthattunk ismert, régi külföldi mesterek és műhelyek gyártmányai között az előbbiekkel minden szempontból vetekedő hazaiakat is. Gondos tervezést és szép kivitelt mutat fel néhány kínai és koreai hold és csillagóra is. A XVI. századi, itáliai, homorú számlapú kis elefántcsont napóra a maga egyedi különlegességével a világ minden szakmabeli érdeklődőjét izgalomba hozhatná. Említést érdemelnek a régi, a naptári részen kívül sok más információt és szórakoztató olvasmányokat is tartalmazó almanachok, továbbá a keleti geomanciai és más, rokonszakmájú mérőeszközök. Külön dicséret illeti az Iparművészeti Múzeum restaurátorait, akik minden szempontból méltó módon őrizték meg és emelték ki e kis időmérő remekek szakmai és művészi értékeit. Ha már a művészetről esik szó: ezt a kiállítás közvetlenebb módon is szolgálta. A Műhelysarok által meghirdetett pályázatra beérkezett munkák (inkább: művek) egy része nem szakmai, hanem művészeti szempontok szerint volt értékelhető. És amelyik nem, annak ötletessége volt briliáns, szinte művészi. (Itt csak emlékeztetek arra az esztétikailag különben nem szemrevaló szerkezetre, amely alkonyatkor - sötétedéskor - tücsökként ciripelni kezd.)