Technikatörténeti szemle 22. (1996)

KRÓNIKA - Takács Béla: A műszaki emlékek kiállításra való előkészítése

sorozatban készítették. Állati, vagy vízi energia ugyan segítségül szolgált, de az utóbbi felhasználását korlátozta a helyhezkötöttség, továbbá az időjárás. Az ilyen tárgyak származása, múltja általában nem ismeretes, a műszaki színvonalukból - mint a meghajtásuk, csapágyazásuk, az alkalmazott fémek, a megmunkálásuk minősége és módja - válik lehetővé a koruk és az esetleges származási helyük viszonylagos húsz-harminc évnyi pontosságú meghatározása. A tömegtermelést elsősorban a James Watt-féle gőzgép elterjedése tette lehetővé. Wattnak sikerült megoldani, hogy a gőzgép dugattyú mozgását forgó mozgássá alakítsa (1781-82), továbbá az általa feltalált regulátorral ennek egyenletességét biztosítsa. (James Watt a glasgowi egyetem technikusa volt ebben az időben.) Ezzel az eddig csak vízpumpálásra használt gőzgép sokoldalú alkalmazását tette lehetővé, pl. a munkagépek meghajtására. Itt jegyzem meg, hogy napjainkban általában a tudományos kutatás vezet valaminek a feltalálására, a gőzgépnél fordítva volt, előbb volt a gőzgép, és csak a feltalálása után közel ötven évvel, 1824-ben dolgozta ki Sadi Carnot a gőzgép működésének elméletét, matematikai formába öntve a gőzgép termikus körfolyamatát. A gőzgép összekapcsolása a Werner Siemens által 1866-ban feltalált áramfejlesztővel (dinamóval) újabb ipari forradalmat jelentett. Lehetővé vált a nagyfeszültségű elektromos áram termelése szinte korlátlan mennyiségben. Nemcsak termelési-gazdasági jelentősége volt ennek, hanem az egész társadalomra kihatott. Gondoljunk csak arra, hogy ekkor kezdődött a munkásosztály tömegeinek a kialakulása. E kis kitérő után visszatérek a műszaki műtárgy restaurálás problémájára. Mint a bevezetőben említettem, a kiállítás célja, hogy a laikus látogató előtt világossá váljék, hogy a tárgyat milyen célra készítették, és ezt a célt a működésével hogyan tudta elérni. A műtárgy gyakran hiányosan érkezik a múzeumba, törött, vagy elveszett valamilyen alkatrésze, amelyet a restaurálás során mindenképpen pótolni kell. De hogyan: ez a nyitott kérdés. Úgy pótolni, hogy látható, illetve felismerhető legyen, hogy ez egy későbbi pótlás, vagy úgy, hogy az új rész hozzáöregítve beleilleszkedjék a műtárgy készítésének korába. Természetesen a restaurálási és nyilvántartási dokumentációba utóbbi esetben is be kell vezetni a tárgyon végzett javításokat. Múzeumi szakemberek véleménye is eltérő e kérdésben, és ennek folytán a különböző múzeumoké is. A német nyelvterületen tett látogatásaim alkalmával azt tapasztaltam, hogy az ottani múzeumokban inkább a készítés idejének megfelelő újszerű állapotban állítják ki a műszaki tárgyakat. Mi az Országos Műszaki Múzeumban ezt a módszert kívánjuk