Technikatörténeti szemle 21. (1994-95)

TANULMÁNYOK - Terplán Zénó (fordította és bevezetőt írta): Ki vezette a gyárat Ganz Ábrahám (1814–1867) halála után? [Eichleiter Antal (1831–1902) önéletírása]

ellenére szülőföldem lakóival szemben nem érzek honvágyat, nyílván nagyon is érthető. A kaucióbefizetóst is figyelembevéve fáradságosan megtakarított pénzem fiatal háztartásunk alapításához leolvadt, ugyanakkor már nem akartam tovább halasztani házasságomat szeretett menyasszonyommal, ezért Werder felajánlott kölcsönét elfogadtam. így az esküvőnek már nem volt akadálya és boldogan költözködtünk 1856. június 12-ón szerényen berendezett új otthonunkba Nürnbergben nem messze a piactól. Ebben a házban született első lányunk: Frlederike, aki ma Rorschach-ban él Carl Cantienl sörfőzdetulajdonos és főnök feleségeként. Születésnapja: 1857. június 24. Alig féléves nürnbergi együttlét után a CramerKlett-gyár főnökének megbízására Csehországba kellett utaznom a KK osztrák államvasút-társaság számára készült kocsiszállítmányok átadására és a vámkezelésükre. Ez állandó pendlizést (utazgatást) jelentett Bodenbach-Prága-Nürnberg-Bodenbach vonalán. A kényszerű távollétem fiatal feleségemtől, aki egyedül ós idegenül élt így Nürnbergben, adta a bátorságot, hogy előadjam Cramer-Klett úrnak, mérnöknek szerződtem ós nem „Commis voyageur"-nek (kereskedelmi utazónak), III. cseréltem el erfurti állásomat a nürnbergivel, hogy megnősülhessek ós együttólhessek szeretett Dohsommal. Ilyenórtelmű érvelésem hatására néhány hét múlva, amikor kedves feleségem megint szüleinél tartózkodott, engedélyezte, hogy a cég költségére Bodenbachra jöjjön és amíg Csehországba köt elfoglaltságom, ott is lakjók. Karácsony előtt meg Is érkezett és néhány hónapon át megint együttélhettünk. Mivel azonban terhes volt, nálam előbb kellett visszatérnie Nürnbergbe. Néhány héttel a június 24-i szülése előtt tudtam én is hazajönni és állhattam mellette nehéz szülése folyamán. Ennek ellenére egy év múlva főnököm ismét megbízott, hogy a messze magyar Szolnokra utazzam. Valószínű, hogy von Cramer úr a csehországi üzlet lebonyolításával annyira meg volt elégedve, hogy most, amikor a Tisza-vasút számára kellett vasúti kocsikat szállítani ugyanolyan vámkezelési nehézségekkel, ezzel a kényes feladattal engem bízott meg. Elégedetlenségemet azzal próbálták csökkenteni, hogy az egész ügy 5-6 hét alatt lebonyolódik. Vógülls teljesítettem kötelességemet és nehéz szívvel elutaztam. Nemsokára azonban megtudtam, hogy az osztrák pénzügyminisztérium vámszabályainak sajátosságairól egyáltalán nem tájékoztattak, és itt nem egy valamennyire bonyolult vámalkalmazásról, hanem bizonyos, különleges, ravasz machinációról van szó, amelyben az akkori osztrák kereskedelmi miniszternek, báró von Bruck-nak (később öngyilkos lett) a keze benne volt a játékban, és a pénzügyminisztérium a kereskedelemügyi minisztériummal komolyan összekülönbözött. 800 ezer osztrák ezüstpénz visszafizetéséről volt szó. Cramer úr az osztrák 1852-es vámtörvény paragrafusát alkalmazta („a kocsiszekrény bőr- és párnamunka nélkül vámmentesen Importálható"), és a kerekeket Budáról a Ganz-