Technikatörténeti szemle 21. (1994-95)

TANULMÁNYOK - Móra László: A Wartha-féle eozinmáz felfedezésének története

elemzését Is ipari hasznosításuk céljaira végezte. Joggal nevezte el Krenner József egy új hazai ólom-blzmut-szulfid ásványt személyéről „warthaif'nak. Az ásványok szerkezetének megállapításánál, az ásványelemzéseknél szerzett tapasztalatait azután jól kamatoztatta kedvenc kerámiai kutatásaiban Ugyanis a művészi, szép iránti érzéke Warthát rövidesen a kerámiához vonzotta. Kezdettől fogva gyűjtötte az antik görög-római dísztárgyakat, kínai-japán kerámiákat és a hazai fazekasok népművészeti termékeit. Gyűjteménye rövidesen a Műegyetem egyik büszkesége lett, megmaradt darabjai ma is múzeumainkat gazdagítják. Legfőbb haszna pedig az volt, hogy a mestermüvek tanulmányozása felkeltette Wartha ihlettségét, mely azután az eozinmáz felfedezésén keresztül átszármazott a magyar kerámiai iparra. Gyűjteménye is forrásul szolgált Wartha 1892-ben kiadott „Az agyagipar technológiája" című munkájához, amely az első magyar nyelvű kerámiai szakkönyv volt, ós sokáig a szakma standard művének számított (2). E könyvében olvashatjuk, hogy az 1889. évi párizsi kiállításon látott Massier-féle fémcsillogású lüszter edények (lustre à reflex métallique) hatására kezdte el lüszterkísérleteit. A könyvben áttekinti e díszítésmód keletkezését és fejlődését; a fémfényű díszítéseket ugyanis már a kínaiak és a perzsák is ismerték, majd a spanyol mórok útján került Európába. Itt Olaszországban a reneszánsz idején érte el fejlődése csúcsát; az umbriai Derutában és Gubbioban, az itteni Giorgio Andreoli mester fejlesztette a lüszterdíszítést a legmagasabb fokig. Ő az aranyos mellé a réz- és gyöngyházszínű lüsztert is előállította, készítése titkát azonban magával vitte a sírba. így 1550 körül vége szakadt a gubbioi lüszteres majolikagyártásnak. Andreoli kevés megmaradt tárgyai közül egy hiteles darab az Iparművészeti Múzeumhoz került, amely akkor az Andrássy úti régi Műcsarnok helyiségében volt. Ez egy csillogó színes mázzal bevont kerek tál, melynek díszítése mitológiai jelenetet ábrázolt: három kövér angyalka (puttó) tart egy szarkofágot, melynek tetején fejét támasztó nőalak (Danaé) fekszik. Felette felhőgomoly mögül alátekintő fehérszakállú férfi félalakban látható. Erről a Danae-tálról írta könyvében Wartha, hogy „e ritka darab szorgalmas tanulmányozása volt elsősorban oka annak, hogy e technika utánzásával magam is gyakorlatilag foglalkoztam". A múzeumban lévő tálból azután lepattintott egy darabkát, és úgy analizálta a mázat, ami nagyban elősegítette kutatása sikerét (3). A reneszánsz óta elfelejtett fémfényű máz-technikát a XIX. század második felében megkísérelték felújítani Ginori ós Cantagalli Firenzében, Ros Y Urgel a spanyol Valenciában, Dulton Angliában és Massler Franciaországban. Őket lekörözve hazánkban Pécsett született újjá G. Andreoli híres lüsztermáza a Zsolnay kerámiagyárban. Bár Zsolnay Vilmos nem volt tanult keramikus, de kiváló képességgel rendelkezett az ipari kísérletezéshez, mindig új anyagok és technikák után kutatott. Hírnevét az 1878. évi párizsi világkiállításon alapozta meg ún. por celánfajanszával, amely finom fehéresszürke agyagból állott földpátos mázzal,