Technikatörténeti szemle 21. (1994-95)

KÖNYVISMERTETÉS - Szabadváry Ferenc: Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly és darabmértékek 1874-ig

Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874ig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991. 764. o., 12 fénykép A mértékek emberi dolgok, a természetben nincsenek ilyenek. A társadalom kialakulásának már kezdeti korszakában szükség volt bizonyos emberi céloknak, tevékenységeknek valamilyen mórtókszerű meghatározására, elsősorban a járást igénylő távolságokónak. Erre természetszerűleg adódott a lépés, illetve a láb. A mezőgazdaság s a magántulajdon kialakulásával már területet is kellett mérni. A kereskedelem meg súly- és térfogat méréseket s ehhez mértékeket igényelt. A mértékek pedig etalonokat kívántak, hitelesítést s társadalmi azaz városi, cóhbeli vagy állami jóváhagyást, előírást. Az ókori nagy birodalmak eltűnése után az európai középkorban a városok jutottak e téren a legtöbb joghoz, s ebből támadt a mértékek nagy zűrzavara. Szinte ahány város, annyi mérték. Míg aztán az európai nagy-államok XVII-XVIII. századi kialakulása után megnőtt az egységesítés igénye, amely földrajzilag azonban máig sem valósult meg egészen. Magyarországon belül azonban a méterrendszer gyorsan ós sikeresen bevált s a régi mértékek még nevükkel sem maradtak használatban, mint ahogy az sok más ugyancsak méter rendszerű országban megtörtént. Mint pl. ahogy német területeken a font megmaradt — az üzletekben így kérik az élelmiszereket —, csak éppen kerek fél kilót jelent ma. Hazánkban is rengeteg mérték volt történelmünk során, s gyakran még azonos nevűek értéke is változott vidékenként. A mértékek szóles tárháza s értékeik változatossága bizony komoly problémája mindennemű történetírásnak, a gazdaságtörténetnek, a tudománytörténetnek, a technikatörténetnek, sőt még a politikai történetnek is. Bogdán István nekiállt, hogy maradandóan rendet csináljon múltunk e nagy ós zűrzavaros területén. Bogdán István sokoldalú tudós s gazdag a tudományos teljesítménye. írt ipartörténetet, mesterségtörténetet, de úgy tűnik legkedvesebb és kétségtelenül legnehezebb alkotása a „rendcsinálás" a magyarországi mórtékek ezeréves történetében. Avval kezdte, amivel én is e recenziót: a hosszés területmértékekkel, mint a legalapvetőbbel. Ugyancsak az Akadémiai Kiadónál jelent meg a „Magyarországi hossz- és földmértékeink a 16. század végéig" (1978) és a „Magyarországi hossz- ós földmórtókelnk 1601 -1974" (1990) c. műve. Ezeket követte a magyarországi űr-, térfogat-, súly- ós darabmórtékekről szóló, a két előzőnél együtt is vastagabb könyve. Elképzelhetetlenül sok munka fekszik ezekben a könyvekben, amelyek a bevezetőktől eltekintve bizony nem olvasmányos művek, ám a kutatáshoz nélkülözhetetlen adatforrást tartalmazó alkotások. S az is marad bizonyára a jövendő évszázadokban is Bogdán István eme életműve. A munka mennyiségére utalunk néhány adattal a legutóbbi kötetből: ismertetésre került a mértékszótára alapján 139 magyar mértéknév, továbbá 107-nek latin és 84-nek német neve, megadva a szó első előfordulásának dátumát. A szövegben mindegyiknek ennél részletesebb ismertetését találjuk. Közli a mérték használatának első földrajzi előfordulását Is. Hogy példával illusztráljam: 119 fajta akó szerepel, mindegyiknél megtudjuk, hogy az hány liternek felel meg, mert