Technikatörténeti szemle 21. (1994-95)

TANULMÁNYOK - Terplán Zénó (fordította és bevezetőt írta): Ki vezette a gyárat Ganz Ábrahám (1814–1867) halála után? [Eichleiter Antal (1831–1902) önéletírása]

masz az évek során olyan oszloppá erősödött, amely csodálatosnak bizonyult, ós amelynek köszönhetően a viszonylag kis vállalkozás naggyá, első osztályú rangú világméretűvé növekedett. Mechwart 1859-ben lépett be a vállalathoz, szintén negyed éven át kedves vendégünk volt Budán, és közben önként vállalt primitív helyiségben tervező munkákban segédkezett. Eredetileg Lembergbe kellett volna mennie, hogy ott a galíciai Carl Ludwigsbahn-nál vállaljon munkát. Ganz úr azonban a nagyintelligenciájú és szerény fiatal mérnököt hamar megszerette, javaslatomra felajánlott egy állást a vállalatnál, és Mechwart — akinek közben Pest-Buda nagyon megtetszett — rövidesen elfogadta a megtisztelő ajánlatot. És miután ő augsburgi képzése idején szeretett Louise húgomat megismerte és már akkor komoly szándékkal szívébe zárta, nem csodálható, hogy húgom Is hosszabb időn át budai vendégünk volt, és eljegyezték egymást, amelyhez jó szívvel adtam áldásomat. Ha a Ganz Vas- és Fémöntöde kiépítésében és növelésében ügyeskedhettem, azt nagyrészt energikus és szívélyes barátom segítségének is köszönhettem, aki mind a rajzasztalnál, mind a megnőtt műhelymunkákban tehermentesített. Csak így vált lehetővé, hogy a több mint száz bel- és külföldi vasútigazgatósággal, vagongyárakkal a levelezést le tudjam bonyolítani, amely munkám még kiegészült az anyagbeszerzés, a szállítás és a gyakori pereskedések gondjaival. így múlt el közel 11 év intenzív munkával kül- és belhonban, és bizonyításul csak azt a tényt említem elfoglaltságomra, hogy ezalatt egyszer sem voltam szabadságon. Nem csodálható, hogy kondícióm gyöngült, gyakran váltóláz kapott el, és sokat szenvedtem gyomor- és bélgyulladással. Saját elfoglaltságbeli gondjaimat és kellemetlenségeimet tetézték Emil, Anna, Friederike nevű gyermekeim súlyos betegségei. Mindhármuknak agybetegségei voltak, az első kettőnek „meningitis basilaris"-uk. Emilnek e rosszindulatú betegség következtében sokat ígérő fiatal életét be is kellett fejeznie, míg Anna életben maradt, habár hat éves korában se menni, se látni-hallani-beszélni nem tudott. Ránézni Is szomorúságot jelentett, hiszen szellemileg is visszamaradt. Elképzelhető, hogy szeretett feleségem a két gyermekünk betegsége során mennyit szenvedett és mennyit tett. Ezt szinte lehetetlen leírni. Példának annyit jegyzek meg, előfordult Anna megbetegedése idején, hogy feleségem 29 napon át a ruháját nem cserélte és nem jutott ágyba pihenni. Csak fokozatosan javult Anna állapota és több mint egy évig tartott, amikor kicsit menni kezdett, ós hathónapos fáradság eredménye lett, hogy a betegség előtt nagyonls beszédes kislány ismét kiejtse nagynehezen a „mama" és a „papa" szavakat. Ma sem tudom megérteni, hogy Ganz úr e nehéz évek alatt egyszer se emelte fizetésemet, mialatt jól tudta, milyen óriási áldozatot jelentett csak az orvos és az orvosság, sőt a nyaralások is kötelezők voltak a gyógyuláshoz. Évi 1800 (forint-ból v. koroná-ból) kellett kijönnünk, és csak szeretett feleségem rátermettségének