Technikatörténeti szemle 20. (1993)

TANULMÁNYOK - Kiszely Gyula–Remport Zoltán: A kabolapolyánai kohász község szabályzata a XIX. század első felében

got mindjárt az előszó, amikor a magatartási szabályok írásba foglalását részben azzal indokolja meg, hogy a vasgyártó telep üzemeibe és az üzemek különböző műveleteihez a kézműveseket a legkülönbözőbb helyekről toborozták, azok különböző, és nem ritkán egymásnak ellentmondó, szokásokat és hagyományokat hoztak magukkal és fennáll a veszély, hogy a különbözőségek súrlódásokhoz, zavargásokhoz vezetnek. Az írásba is foglalt szoros szabályozás tehát azért szükséges, hogy a különbségek elmosódjanak és a társadalmi nyugalom megmaradjon. A szabályzat első helyre teszi az Isten tiszteletét, mert — amint azt az első cikkely kinyilvánítja — minden Jó az Istentől van, s a társadalom csak akkor lehet Jó társadalom, ha mindennapi tevékenységében Isten hatalmát nemcsak szavakban Ismeri el, hanem Isten követését magatartásában is kifejezésre Juttatja. A szabályzat ebből az indító gondolatból vezeti le a továbbiakban a közösség összes teendőit, amelyeket — úgymond — a keresztény életvitel megkövetel. A „minden hatalom az Istentől van" elv alapján követeli meg a szabályzat a hatóságok és a vezető szervek tiszteletét és a kincstári vagyon védelmét mind a tolvajlással, mind az elemi csapásokkal — pl. a tűzvésszel — szemben. Az Isten tisztelete és a királynak való engedelmessóg minden magyarországi állampolgárnak kötelessége, a gyártelep vezetői és annak felügyeleti szervei pedig a király szervei, s azok rendelkezései, utasításai sem mások, mint a királyi akarat, végső soron, az isteni akarat közvetítői. Az isteni akarat követéséből és a keresztényi életvitel vállalásából vezeti le a szabályzat a társláda működését is, kifejezésre juttatva, hogy az elesettekről és magatehetetlenekről a közösségnek a keresztényi szeretet alapján kötelessége gondoskodni. Jóllehet a közösség ezt a gondoskodást szűk határok között tartja, a társadalom alapvető szociális gondjait, a szabályzat értelmében, mégiscsak magára vállalja. A vasgyártó község szervezete Más forrásból tudjuk, hogy a kabolapolyánai vasmű a történeti Magyarország egyik legkeletebbre fekvő vasgyártó telepe volt, amelyet a máramarosi kamarai adminisztráció létesített 1777-ben (közvetlenül a diósgyőr-hámori vasgyártás megindulása után). A vármegyének azért volt szüksége erre a telepre, mert a környék erdőgazdaságát és bányáit saját forrásból kívánta vastermékekkel ellátni, ezzel biztosítva az ellátás folyamatosságát. Ezen kívül a vasgyártás faszénigényének kielégítéséhez nagykiterjedésű erdőségeit is hasznosíthatta. A hely kiválasztásánál döntő