Technikatörténeti szemle 20. (1993)

TANULMÁNYOK - Schiller Vera: Hüpatia

büntették meg és a neoplatonizmus többi hívét is nagy veszély fenyegette Alexandriában. (Mindössze az itt név szerint nem említett uralkodó nem­zetisége ós utódja bűnhődött a gyilkosságért.) Említésre érdemes végül az Anthologia Palatina egy verse, amely már egyértelműen mitizálja Hüpatia alakját. A Szűz csillagképnek ad új mitológiai jelentést ez a költemény, amelyet az antik csillaghit egyik utolsó állomá­saként Kákosy László is megemlít az egyiptomi, illetve egyiptomi vonat­kozású antik csillaghit adatait összefoglaló könyvében. E szerint „a Szűz csillagkép a mártírhalált halt újplatonikus filozófusnő, Hüpatia égi képe" (15). A költeményben szerepet játszhatott a Szűz csillagkép nevén és Hüpatia „parthenosz" voltán kívül még az is, hogy csillagászattal foglalkozott. Phi­losztorgiosz már idézett műve szerint ugyanis „jóval jelesebbnek mutatko­zott mesterénél, különösen az asztronómiában." Damaszkiosz pedig azt írja, hogy „széttépték az alexandriaiak ós testét gyalázatosan szétdobálták az egész városban. Ez az Irigység miatt és szerfölött nagy, leginkább az asztronómiát illető bölcsessége miatt törtónt." Az „Anthologia Palatina"-ban megőrzött költemény, amelyet Hüpatiához közelálló, nyilván nem keresztény szerző írhatott, így fordítható magyarra: Ahányszor látlak téged, leborulva tisztellek, és a szűz szavait a csillagok házának látom. Mert az eget illetik a te cselekedeteid (eredményeid) Szent (tisztelet) Hüpatia, szavaid szépsége és bölcs műveltségednek tiszta csillaga (16). Jegyzetek 1. A. Piganiol: Histoire de Romé Paris 1939. 377. A. A. Vasiliev: Histoire de l'Empire Byzantine. Paris 1932. I, 104 2. E. Evrard: Le Maitre de Plutarque d'Athénes L'Antiquité Classique 1960 1. pp. 108-133 2. pp. 391-406 3. Philostorgios: VIII. 9. 4. Phothios: Bibliotheca cod. 242 p 346 b 14 ff (§ 164 W) 5. Theophanes: Chronographia I. p. 82, 16 (de Boor) 6. Johannes Malalas: Chronographia 14 p. 60 (ed. Oxon) 7. A.A. Vasiliev m.f. I. 123-124, 162 8. Christlan Lacombrade: Synesios de Cyréne Paris 1951. 38-46. 9. Synesios: Levelek 10, 15, 16, 46, 81, 124, 136, 154 10. (Socratés VII. 15) M. Aurelius Cassiodoros: História trlpartita XI. 12. Nikephorosz Kal­lisztosz XIV. 16.

Next

/
Thumbnails
Contents