Technikatörténeti szemle 19. (1992)

TANULMÁNYOK - Tringli István: Petzval József pesti évei

szadalmas tervezetben két helyen — a legelején és a legvégén — felbukkanó kifejezés: „schiffbarer Kanál" elégséges indokul szolgált ahhoz, hogy mesét költsön a korát messze megelőző, meg nem értett tervezőről. Az általa idézett, a tervhíz tartozó felvételi rajzot sem láthatta, hisz ebből kiderült volna, hogy szó sincs hajózó csatornáról. A három részből álló tervezet első része tehát már az ötvenes évek elején sem volt a Fővárosi Levéltárban feUelhető. Nem könnyítette meg a későbbi életrajzíró dolgát elődje: Erményi sem. Ő ugyanis arról írt, hogy tíz évvel Petzval halála után bécsi háza padlásán fellelt némely iratok közt voltak a budapesti hajózható csatorna lejtméréseinek egyes részletei (18). Hogy Erményi honnan gondolta, hogy egy hajózható csatornáról volt szó, ma már nem fogjuk megtudni. Az Akadémia Kézirattárába sem kerültek ezek a rajzok, pedig az utólag feüelt Petzval-dokumentumokat Erményi oda küldte el. Seress sommás elmarasztalására azonban semmi okunk: az ő érdeme, hogy a tervre a figyelmet felhívta. A hajózó csatorna építése e korban egyébként sem tűnt olyan fantasztikusnak, mint manapság: Bécsben, Brüsszelben, Párizsban és máshol is épültek Uyen csatornák. Már Petzval tervezete előtt többször szóba kerülhetett, az 1838-as nagy árvíz után Wieser András pályaművében is feltűnt a gondolat. Az igaz, hogy Wieser ármentesítő terve az egyik legrosszabb volt, azonban ötletével nem maradt még ekkor sem teljesen magára (19). Dietrich József ugyenekkor részletes tervet készített az árok hajózó csatornává alakításáról (20). Az árok sorsa azonban megpecsételődött: a század közepe utáni városrendezésnek esett áldozatul. Az árvízhez kapcsolódott állítólag Petzval utolsó pesti ténykedése: ő ekkor már a bécsi egyetemen tanított és haragos levelet küldött a városi tanácsnak, mivel nem fogadták meg tanácsait és az alacsonyan fekvő területek feltöltése helyett gátakkal védekeztek a Duna magas vízáUása éhen. A levelet Seress János idézi, az ott megadott levéltári jelzet alatt azonban az irat nem található fel (21). Petzval életében a vízépítészet még egyszer szerepet kapott: tervet dolgozott ki a Wien folyó szabályozására a hatvanas években (22). Petzval nemsokára küépett a város szolgálatából. 1833 júliusában bizonyítványt kért a tanácstól addigi munkáiról, a bizonyítvány szerint „ezidáig elvégzett tevékenységével, pontosságával és alapos szaktudásával általános és teljes figyelmet és elégedettséget keltett" (23). Az igazolás kérése egybefügött azzal, hogy az 1832-ben doktori szigorlatot tett Petzval megpályázta a pesti egyetem felsőbb matematikai tanszékének tanári állását. El is nyerte, azonban kinevezése késett, így 1834 augusztusában lépett csak végleg ki a várostól és lett docens. Kinevezését csak 1835-ben kapta meg. A pesti egyetemen egyetemi tanárként azonban már nem sokáig dolgozott. Mint már szó volt róla, a pesti egyetem a bécsitől bizonyos függésben volt. Ez abban is megnyüvánult, hogy az ún. concursus során az egyetemi tanári pályatételeket Bécsben szerkesztették meg. A függő helyzetnek voltak kölcsönös előnyei is. 1836-ban Bécsben megürült a felső matematikai tanszék: a concursust Pesten is meghirdették. Petzval nem habozott: pályázott a színvonalasabb bécsi egyetemre, amit el is nyert. Petzval Józsefet csak 1837 végén, a szemeszter végén engedte el a pesti egyetem, ekkor végleg Bécsbe költözött (24). Harminc éves volt. Tudományos tevékenysége teljes egeszében Bécshez kötődött. A pesti tanszékvezetőség — pestiesen szólva — a családban maradt: öccse, Ottó a budai csillagvizsgáló díjtalan gyakornoka lett az utóda, ki a tanszéket nyugdíjazásáig: 1883-ig vezette.