Technikatörténeti szemle 19. (1992)

TANULMÁNYOK - Tringli István: Petzval József pesti évei

dást, partját ne károsítsa, környékét pedig ne mocsarasítsa el, azonban mesterséges vízforrásul szolgáljon az öntözéshez és alkalmas legyen malom meghajtására. A Rákos-patak alsó szakaszán új meder kialakítását tartotta fontosnak trapézalakú keresztmetszettel. A Rákos-patak torkolata fölött nem sokkal feküdt az Ördögmalom. Ezt szerinte meg kéne szüntetni, helyére újat tervezni, a molnárokat és malomtulajdonosokat rászorítani arra, hogy az árkot tisztán tartsák, a partot beültessék, a hibákat kijavítsák. Meg kell nekik tiltani, hogy vízgyűjtő céljára malomtavat ássanak, mert ezáltal a csatornát kiszárítanák. Figyelme még arra is kiterjedt, hogy az öntözésre szolgáló fa zsüipek helyébe áthelyezhető, a parti gát fölött fekvő emelőket alkalmazzanak. A terv azon áUt vagy bukott, hogy a Rákos-árkot még e szabályozott formájában is mellékcsatornákkal valóban összeköttetésbe lehet-e. hozni a város azon részeivel — Petzval a város kétharmadáról beszél —, melyek földalatti csatornákon nem találnak lefolyást a Duna felé. Az Aradi, a Pacsirtamező (Lerchenfeld), a Három Dob, az Akácfa utcák szintje ugyanis a Kis-Rákosnál is alcsonyabban feküdt. A József- és Ferencvárosban már nem volt flyen gond: a fedett csatorna itt jóval a mellékcsatornák szintje alatt volt. Petzval tisztában volt azzal, hogy tervét anyagi okok miatt még sokáig nem lehet teljes egészében megvalósítani, hisz szükségesnek látta a Teréz-, Ferenc- és Józsefváros teljes szintjének emelését, így egyszer s mindenkorra megoldódna az összes utcák csatornákkal és csurgókkal való ellátása. Ennek ellenére leszögezte, hogy célszerűbb és olcsóbb rendezési módot, mint az övé, aligha tud elképzelni. Tervezete végén pár szót szólt más tervekről is, ebből kiderül, hogy az ároknak a Dunából, artézi kutakból vagy a Rákosból való táplálása volt a legtöbb terv alapja. Igaz akadt olyan is amelyik nem tartotta szükségesnek az ebbe való idegen víz vezetését, elégségesnek tartotta, ha a csurgók táplálják. A rövid kritikákat érdemes lenne összevetni Pest fennmaradt korai rendezési terveivel, így a Petzval-javaslatban felsorolt megoldási elképzelések nevesíthetők lennének, további információkat nyernénk a korai városrendezési tervekről. A Duna-vízzel ellátott csatornatervek közt szólt egy hajózható csatorna lehetőségéről is: Egy üyen csatornának vagy áUóvízűnek keU lenni, vagy pedig egy folyóágat kell képeznie és szélesre kell ásni. Az előbbi esetben nem lenne alkalmas mellékcsatornák felvételére, hisz így a levegőt szennyezné és évente ezreket kéne költeni tisztántartására. Mérhetelenül sokba kerülne a part kialakítása, az épületek lebontása, a magasra boltozott vagy felnyitható hidak, kikötők építése. A második eshetőséget azért utasította el, mert a Duna magas vízállása esetén a csatornát vagy teljesen feltöltené homokkal, vagy a várost pusztítaná el. A zsüipek sem segítenének. A végítélete szkeptikus: „Az emberi erő alulmarad a hatalmas Dunával vívott harcban...". Még a legelképzelhetőbbnek — ezt a tanulmány elején is kiemelte — a gőzgéppel, alulcsapós vízművel és tápcsatornával való vízeüátást tartotta volna, ez azonban szintén igen költséges lett volna. Az artézi kutak ilyen célra való felhasználásában több okból is kételkedett. Terve kivitelezhetőségének legnagyobb gátját Petzval is az anyagiakban látta. A városi tanács, a felsőbb hivatalok is nagy örömmel fogadták tervét — és ad acta tették (17). Ezek után joggal merülhet fel á kérdés, hogyan tette meg Petzvalt Seress János a Nagykörút vonalán folyó hajózó csatorna szellemi atyjává. E sorok írója kénytelen élni a gyanúperrel, hogy a monográfus a tervezetet el sem olvasta, helyesebben bele kellett pillantania, hisz a címből ilyesmi nem derül ki, azonban nemcsak a latin nyelv alapfokú ismeretét nélkülözte, hanem a németét is: a hosz-