Technikatörténeti szemle 19. (1992)

TANULMÁNYOK - Pereházy Károly: A kovácsoltvas-művesség technikája és eredményei a plasztika műfajában

mann"-t 1882. okt. 21-én bokrétaünnepség keretében gőzgéppel mozgatott csörlőrendszerrel emelték helyére. A városháza tornya erős szélben 25 cm-t is kileng, ezért a szobrot egy 800 küós öntöttvas golyóhoz rögzítették. Ez az inga tartja egyensúlyban a páncélos vitézt, Bécs városának szimbólumát. A „Rathausmann" formálásán Nehr egyedül dolgozott, elkészülte hat hónapig tartott, a vasváz kivitelezése több segéd részvétele meUett mintegy négy hetet vett igénybe. A szobrot Franz Gastell modellálta, Nehr azonban a bécsi Arsenal fegyvermúzeumában lévő I. Miksa császár páncélja alapján készítette a figurát (10). A hálás bécsiek őszinte elismerésük és megbecsülésük jeléül utcát neveztek el a szobrot kivitelező Alexander Nehr-ről. A róla elnevezett utca a LX. kerületben ma is emlékeztet a hazánkból elszármazott mester nagyszerű művészi és technücai teljesítményére. Budapesten Árkay Sándor (1841—1910) és Jungfer Gyula (1841—1908) jeleskedik szobrok domborításában. Különösen ez utóbbi alkotott maradandót e műfajban. Már az 1885. évi Országos Kiállításon szerepelt a Fessler Leó modeüalta „Középkori öltözetű műkovács" vörösrézből domborított plasztikájával, melyet később nagyhírű üzemének homlokzatán helyezett el (11). A Mátyás-korabeli vitéz szobrai a Parlament épületére kerültek (12), a Stróbl Alajos mintázta „Vasmunkás" trébelt szoboralakja (13) ma az Ózdi Kohászati Művek aulájában áll. Halála után a fiai által vezetett Jungfer Gyula Iparművészeti Gyár domborította 1935-ben Grantner Jenő modeüje alapján a budapesti Rákóczi úton álló Georgia-ház „Termékenység" szobrát (14). A művészi kovácsoltvas-művességben (miként a szobrászatban is) az előbbiek mellé sorakozik a vert munkák domborítással alakított művelete, a nálunk gyakran vert műnek nevezett trébelt relief. E technikával készült plasztikákat rendszerint a rács díszítésének gazdagítására alkalmazták, sokszor címerek formájában, de önálló műként is előfordulnak, alkalmasint halottas címertáblák vagy domborművek stb. alakjában. A vert munkák kivitelezésekor keményfa alapra rugalmas anyagot helyeznek, ennek összetétele általában két rész melegítéssel folyékonnyá tett szurokhoz egy rész téglalisztet és a rugalmasság biztosítására faggyút kevernek. De a feloldott szurok azonos mennyiségű gipsz és szükség szerinti faggyú keverékének pépszerű halmazállapotával is megfelelő alap készíthető. Keményebb fémek esetében (pl. vas) keményebb alap kell, erre a puha ólom megfelelő és az előrerajzolt mintát ezen alakítják. A trébelt munkák készítésének kevésbé művészies formálása az, ha a lemezt fém vagy famintákra verik, amíg a lemezen a pozitív ábrázolás kidomborodik. A domborításnál igen fontos a lemeznek szükség szerinti tűzben melegítése, lágyítása, hogy az ütögetés okozta merevséget elveszítse. A trébelés technikája ősrégi, az ókorban falak, bútorok és járművek díszítésére bronz-, ezüst-, aranylemezt használtak, később a vas is gyakorivá vált. A római birodalom megdöntésével a nagy népvándorlás idején, mint annyi más, a domborítás művészete is csaknem feledésbe merült, ám a középkor vége felé ismét felkarolták és a renenánsz korban e műveletet magas fokra fejlesztették. E technika alkalmazásával azóta sem hagytak fel és a klasszicizmus valamint a romantika időszakát kivéve a vasműves mesterek folyamatosan művelik. A kovácsoltvas-művesség évszázadai alatt, a gótikától napjainkig mérhetetlen mennyiségű domborított munka készült rácsokra és önálló műként egyaránt. A