Technikatörténeti szemle 19. (1992)

TANULMÁNYOK - Pereházy Károly: A kovácsoltvas-művesség technikája és eredményei a plasztika műfajában

val végzett szívós kutatás és az adatok feldolgozásának eredményeként tudunk mind többet a kovácsoltvas-művességnek e területén elért teljesítményéről és azokról a törekvő mesterekről, akik felvállalták és meghonosították, ületve sikerrel alkalmazták e műipar körében a plasztika művészetét. A sorokkal való takarékoskodás nem ad lehetőséget a művek maradéktalan felsorolására, egy mindenre kiterjedő katalógus összeállítására, de az emlékanyagból egy-egy figyelemre méltó alkotás kiemelésével mód van hiteles keresztmetszetet adni e műfajnak a kovácsoltvas-művességben elfoglalt helyére, betöltött szerepére. A vasművesség fejlődése világosan mutatja, hogy a romanika művészetében — amikor még kezdetleges eszközökkel, csupán néhány szerszámmal munkálkodtak a mesterek — az ekkor még alárendelt szerepet játszó kovácsoltvas-művesség a gótikus művészetben mind önállóbb ösvényekre lépett. Igazi fénykorát az építészet teljes jogú társaként a barokk-rokokó időszakában élte, ám a gótikus stílus térnyerésével a művészi kovácsolás már nagykorúvá érett. A művészeti és eszmei áramlatok nem csupán termékei egy kornak, hanem kilendítő erői is a fejlődésnek és a román művészeti korszak után a vasból faragott vagy lemezből domborított szobrok és reliefek is helyet kaptak e művesség körében. Ám nemcsak a rácsokba épültek bele ezek a plasztikák és tették gazdagabbá a kompozíciót, hanem önálló — a kovácsoltvas-művesség határait kitágítva, az architektúrához kötődő mesterség korlátain túllépve —, vasból faragott vagy lemezből domborított szobrok is készültek, vagyis mestereik szobrász feladatot is vállaltak és végeztek, jóUehet a szobrászokat a vasművesek — néhány kiemelkedő egyéniségtől eltekintve — csak botladozva tudták követni. A kovácsoltvas-művesség gyorsuló kibontakozásának, térhódításának feltételei között a technikai haladás pl. vízikerekekkel működtetett kalapáló-, dróthúzómalmok, csiszolókorongok stb. megjelenése, a szerszámok bővülése és tökéletesedése döntő szerepet játszott. A román művészeti korszak kézművese csak kalapáccsal és vágóval alakította a vasat, a gótika vasművese a tüzikovácso lás mellett a hideg megmunkálásnak csaknem minden ma is ismert módszerét alkalmazta. Hideg eljárással domborított, vágott, áttört, vésett, faragott, karcolt, cizellált és sok más módon alakította a vasat, használta az odort (süllyesztek), amely a szerszámok nagyarányú bővülése mellett szinte forradalmasította a kovácsoltvas-művességet. Ám nem csupán a technikai fejlődés jelentett továbblendítő erőt. A gótikus templomépítészet királygalériái is adhattak impulzust a középkor művészi kovácsolásra és a vas faragására, mintázásra képes mestereinek, hogy kövessék a kőszobrászok tevékenységét és szinte versenyre keljenek kő- vagy famegmunkáló-formáló kézműves társaikkal. A magasabb technika és a látott forma, e két egymásra épülő tényező eredményeként születhettek a kreatív mesterek kezenyomán azok a vasplasztikák, amelyek a klasszicizmus és a romantika vasművességét kivéve mindegyik történelmi stílus kovácsoltvas-művességében fellelhető, sőt napjainkban is alkalmazzák, noha mind kevesebb azok száma, akik a formálásnak ezt a módját választják. Természetesen ez a műfaj is éppúgy létrehozza a maga sajátos értékeit mint minden másik. A vas faragása a kovácsoltvas-művességnek egy sajátos ága. Nehéz feladatot tűzött ki maga elé az emberi akaraterő, amikor megkísérelte a kemény-merev