Technikatörténeti szemle 19. (1992)

KÖNYVISMERTETÉS - Hadobás Sándor: R. L. Atkinson: Tin and Tin Mining

R. L. Atkinson: Tin and Tin Mining (Ón és ónbányászat). Shire Publications Ltd., Princes Risborough, 1989. 32. o. (Shire Album 139) Az angol kiadó népszerűsítő füzetsorozatában igen sok technikatörténeti tárgyú írás jelent már meg. Ezek számát gyarapítja az alább ismertetendő, eredetileg 1985-ben kiadott, s négy év múlva utánnyomásra került könyvecske is. Az ón a. legkorábban megismert fémek közé tartozik, évezredek óta játszik kisebb-nagyobb szerepet az ember életében. Az óntermelés egyik központja a kezdetektől a XIX. század végéig Délnyugat-Anglia (Cornwaü és Devon) volt, ezért természetes, hogy Atkinson a hazai viszonyokat állítja munkájának középpontjába, e köré rendezve a fémmel és előállításával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A főszöveget hat rövid fejezet alkotja. Először az ónércek (a kassziterit és a sztannit) tulajdonságaival, az érctelepek geológiájával és feltárásuknak módszereivel ismerkedhet meg az olvasó. Az elsődleges lelőhelyek gránithoz vagy palához kötődnek felérek formájában, másodlagosan erózió következtében kialakult aüuviális lerakódásokban található meg az ónérc. A műrevaló készletek után ma már a legkorszerűbb eszközökkel (esetenként pl. űrfényképezéssel) kutatnak. A továbbiakban az ónbányászat történetéről kapunk rövid áttekintést. A legrégibb emlékek a mai Afganisztán területéről ismeretesek (Kr. e. 3000 és 2000 között). A Brit-szigetek és Kína bronzkora körülbelül Kr. e. 2000-től található. Közép-Európa és az Ibériai-félsziget ónérc-telepeit szintén korán felfedezték. A föníciaiak tengeri kereskedelmében fontos szerepe volt a cornwalli ónnak. A görögök és a rómaiak sokoldalúan hasznosították ezt a fémet. A késői középkorban Cseh- és Szászországé volt az elsőség, óntermelésük a XVI. században érte el csúcspontját. Ezután mindinkább Anglia került előtérbe, a múlt század közepén a szigetország adta a világon előállított ón mennyiségének csaknem a felét. Az 1880-as évektől a bányászat és a kohászat súlypontja fokozatosan a tengeren túlra tolódott. Napjainkban Ausztrália, Malaysia, Bolívia, Indonézia, Nigéria, Zaire, Thaiföld, Brazília és Kína a legnagyobb termelők. A harmadik rész címe: A cornwalli bányász. A szerző a XIX. századi klasszikus állapotok tükrében mutatja be munkájukat, életüket, amely az idők folyamán romantikus színezetet kapott, ám valójában nehéz, veszélyes és nélkülözésekkel teli sors volt. A negyedik fejezetben az ónércbányászatról tájékozódhatunk. A lelőhelyek geológiai adottságaitól függően három módszert alkalmaznak: a kemény kőzetben folyó földalatti telérbányászatot, az alluviális lerakódásokból víznyomással és kotrással, valamint a sekélytengeri üledékekből kotrással történő termelést. Ezután az ónérc feldolgozásával, előkészítésével és kohászatával, utoljára pedig a fém felhasználásával kapcsolatos információk következnek. Bibliográfia, az angliai ónbányászat emlékeit ápoló szervezetek, a cornwalli és devoni bányavidék látogatható régi bányáinak és múzeumainak felsorolása zárja az érdekes kis kötetet, melyet terjedelméhez mérten meglepően sok, 45 kép és 2 térkép Ulusztrál. Hadobás Sándor