Technikatörténeti szemle 18. (1990-1991)

TANULMÁNYOK - i. Bartha Lajos: Egy reneszánsz éggömb, mint csillagászati műszer (a Dorn-Bylica glóbusz, 1480-ból)

A glóbusz beállítása és használata Méréshez az éggömböt be kell állítani az aktuális földrajzi szélességre és északi pólusát pontosan az égi pólusra keh irányítani. Ezt az iránytű segíti. A földrajzi szélesség a meridián gyűrű beosztásával áhítható be. Méréshez a glóbuszt az égbolt valóságos állásával párhuzamosan keh beállítani. A csillag-gömb beállítása az észlelés időpontjára nehézkes művelet volt. A XV—XVI. században az akkori időmérők ezt nem tették lehetővé. A glóbusz óra-számlapja sem eléggé pontos ehhez. A beállítás legbiztosabb módja az lehetett, ha egy fényes égitest delelését (meridián átmenetét) észlelték Az asztrolábiumot a függőleges tengelyen a meridián síkjába forgatták, és a dioptrával megfigyelték valamely fényesebb csillag kulminálását. Ha ekkor ugyan ennek a csillagnak a glóbuszon lévő képét a meridián gyűrű alá forgatták, az éggömb helyzete az égbolt pillanatnyi helyzetével párhuzamos volt. A pozíció meghatározás azután úgy történt, hogy az asztrolábium dioptrájávai beirányították az ismeretlen helyzetű égitestet (üstököst vagy bolygót). Az asztrolábiummal együtt elfordult a két lenyúló kengyel is. A mater-lemez fokbeosztásán leolvasható a dioptra magassági szöge. Ugyan ezt a szög értéket megkeressük a kengyel-félkörívek fokbeosztásán. Az éggömbön ez alatt a hely alatt lesz a csillagok között a beállított égitest. így közvetlenül az éggömbön megjelölhető az asztrolábiummal beállított objektum helye. A csillag irányzók fejlődése A kombinált műszerrel egyes fényesebb csillagok is beállíthatók. A csülag-gömböt először újból az észlelés idejére keh állítani. Az asztrolábium lenyúló félkörívét ekkor az éggömbön levő csillag fölé állítjuk és leolvassuk a fokbeosztáson a magassági szöget. A dioptrát az asztrolábium beosztásának ugyanüyen értékű szögére állítjuk. Ebben a helyzetben a dioptrának a valóságos csillag irányába keh mutatnia. Egy Uyen rendszerű- csillag-kereső műszert először Stephan Rosinus írt le 1500 körül. Erhard Weigel jénai professzor a XVTJ. században több Uyen csillag beállító glóbuszt is készített. A XVHI. században igen elterjedt eszköz volt. Mérésre azonban már nem alkalmazták ezeket, csak oktatásra (Zinner 1927, 1967). A Dorn—Bylica égglóbusz tehát több mint két évtizeddel korábbi Rosinus eszközénél, és előfutára a hasonló műszereknek Nem tudjuk azonban, hogy az „asztrolábiumos glóbusz" Hans Dorn találmánya-e. Dorn tanítványa volt Georg Peuerbachnak és barátja volt Johannes Regiomontanusnak. Elképzelhető, hogy az asztrolábiummal kombinált glóbusz gondolata a reneszánsz két nagy tudósának valamelyikétől származik. Johannes Regiomontanus (Johannes Müller, latinosítva Joh. de Monté Regio, 1436—1476) több féle műszert is tervezett, illetve készített, néhány műszer-leírása is ránk maradt (Zinner 1967a). Talán egy, ma már ismeretlen, Regiomontanus-féle kézirat volt a Dorn-műszer kiindulási alapja. Ám nem zárhatjuk ki, hogy maga Hans Dorn dominikánus atya volt a „csillag irányzó" tervezője.