Technikatörténeti szemle 18. (1990-1991)

TANULMÁNYOK - Móra László: A Széchenyi Tudományos Társaság és a magyar természettudományi és technikai kutatásaok

gyűlésükön léptek Ezen elfogadták Dosvay Lajos társelnök és Schimanek Emil főtitkár előterjesztésében az alapszabályokat, melyet a belügyminiszter 1930. május 26-án kelt 94.933/1930. VH. sz. rendeletével hagyott jóvá. (1. sz. kép) A Társaság célkitűzését, melyet a kutató munkák támogatásával követ, Schimanek főtitkár az alakuló közgyűlésen a következőkben körvonalazta. A Társaság elsősorban a különleges magyar problémákkal foglalkozik, mi

nt a hazai ipari és mezőgazdasági nyersanyagok legjobb földolgozása. Az Szil nem alapít intézeteket, hanem megbízást ad a kutatóknak ami azért előnyös — Schimanek szerint — mert így a program folyton módosítható a szükség szerint, és mind a problémát, mind a kutató személyeket a Társaság jelöli ki. Működése, a segélyezés mértéke Az SZTT alapszabálya szerint megalakított vezetőség tisztikarának élén Popovics Sándor elnök és üosvay Lajos társelnök áüt, őket követte Schimanek Emü főtitkár és helyettese, Jakobovits Dániel, valamint Koós Mihály ellenőr. Az ügyvezető bizottságnak rajtuk kívül még Grósz Emü, Kornfeld Móric és Maüáth József is tagjai voltak. Az SZTT szenátusa 70 választott, 10 meghívott és hét, különböző hivatalokat, minisztériumokat képviselő tagból állott. Közöttük iparmágnások: Kornfeld Móric, Weiss Jenő, Goldberger Leo, Herzog Mór mellett a technika kiválóságai: Bláthy O. Titusz, Böckh Hugó stb, továbbá a gazdasági élet kimagasló egyéniségei: Hegedűs Lóránt, Káüay Miklós egyaránt megtalálhatók. A Társaság megszervezésében, majd irányításában kezdettől fogva a motor szerepét Schimanek Emü gépészmérnök, műegyetemi tanár töltötte be, aki a Társaság közel húsz esztendős fennállása alatt főtitkára, utolsó éveiben társelnöke volt. Modern menedzser típusú vezető, egyben invenciózus feltaláló-kutató mérnök, ennek eUenére életművét, munkásságát méltatlanul elfeledték, tevékenységéről, műszaki alkotásairól keveset olvashatunk. Pedig a kor gazdasági-társadalmi életében elismerten fontos szerepet játszott, megérdemli, hogy életútjára röviden kitérjünk. Budapesten, 1872. november 23-án született, középiskolai tanulmányai után a József Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet (1894), majd a mechanika és szilárdságtan tanszéken lett tanársegéd, miközben Berlinben folytatott tanulmányokat. Utána a Fegyver- és Gépgyárban, és 1897-től 1900ig a Ganz Vasöntő és Gépgyárban mint osztályvezető-főmérnök különféle gázmotorokat, emelő és száüító gépeket tervezett és épített, köztük például az első Magyarországon készült pneumatikus elevátort. 1900-ban a József Műegyetem I. sz. gépszerkezettani katedrájára nyilvános rendkívüli, majd két év múlva nyilvános rendes tanárnak nevezték ki. Mint professzor 40 évig tanítván a mérnökképzésben a gazdasági problémákra súlyt helyező új nevelési iránynak volt az egyik úttörője (4). Tanári működésével párhuzamosan jelentős feladatokat végzett az ipar számára, különösen kiemelkedett a bánhidai erőmű létesítésével kapcsolatos munkássága. Emeüett állandóan foglalkozott kutatásokkal, a gépszerkezetek, főképpen a hőerőgépek terén eredeti, új megoldásokat alkotott, így például az ún. ESSE karburátora, vagy hatütemű dízel motorja, az egyéb, közel félszáz (45) találmányával együtt a külföldi szakkörökben ismertté tették ne-