Technikatörténeti szemle 18. (1990-1991)

KÖNYVISMERTETÉS - Horváth Árpád: Laky József: A lámpa históriája

ve kitűnő szakkönyv. Óriási anyagot dolgozott fel dicséretreméltó pontossággal és szakértelemmel. Horváth Árpád Laky József: A lámpa históriája. Műszaki Kvk, Bp., 1988. 201. o., ül. Ára 280 Ft. A technikatörténet kedvelőinek, kutatóinak, művelőinek a Műszaki Könyvkiadó időnként egy-egy szép könyvvel okoz örömet. Ezúttal a lámpa történetét bemutató pazar könyv, a vüágítástechnika egy nagy fejezetét mutatja be, a tűz, a láng, a mécs, tüzikosár, fáklya, tűzgyújtószerszámok bemutatása után a mécsek nagy családja következik. (A mai olvasót talán meglepi, hogy az első vüágháború ínséges esztendeiben sokan voltunk, akik mécsvilágnál tanultunk.) A mécseknek is valóságos kultúrhistóriája van, kezdve a legegyszerűbbtől a lótuszvirág alakú és egyéb díszmécsekig. Szebbnél szebb petróleumlámpák színes képét látva, szinte nosztalgiát érzünk a régi világ lámpái hánt, elámulunk szép kivitelükön, finom szerkezetükön. A tűzóra képe is helyet kapott ebben a szép könyvben, a tűzórákban az olajfelszín süllyedése, a kanóc elégése, elszakadása stb. jelzik a múló időt. (Ki gondolná, hogy a „körmére ég" kifejezés is az időméréssel kapcsolatos. Kolostorokban a virrasztó barát éjfélkor matutinumra ébresztette társait s addig Breviáriumát olvasgatta. Körmére ragasztotta a gyertyát s ha elbóbiskolt a gyertyácska körmére égve meglehetősen durván ébresztette a soros barátot.) A gyertya — gyertyamártás —, gyertyatartók vüágáról szóló fejezet is sok érdekességet mond el az olvasónak. Megtudjuk pl. hogy U. Katalin cárnő tiszteletére rendezett estélyen 140 ezer olajmécs és 20 ezer gyertya fényében gyönyörködhettek a résztvevők. A gyertyakorszak jellegzetes szerszáma volt a koppantó és a lángot eloltó fémkupak. Okmányok viaszpecsétjének olvasztására különleges gyertyakészlet szolgált. Az utcai vüágítás petróleumlámpáha még sokan emlékezünk. A lámpagyújtogató létrával és szereléktartó alkalmatosságával (benne üveg petróleum, cilindertisztító flaneldarab, koppantó, lámpabél stb.) ballagott az utcán és gyújtotta meg a lámpákat. A régi magyar vüág tűzhelyeinek — melyben kukoricakóró és fa égett — fényénél fosztották a tollat, morzsolták a kukoricát (. . . máskor a tűzhelynél tengerit morzsolva . . . olvassuk a Toldiban). A gázvilágítás és vülamosvüágítás ős- és hőskoráról szívesen olvasnánk jóval többet is (talán majd egy új kötetben? Bízzunk benne). A 88. oldalon üveggolyós lámpát látunk, ha nem csal az emlékezetem, az ilyen világítótestet „susztergolyónak" hívtuk, mert az alacsony suszterszéken ülő cipész a vízzel töltött üveggolyó fényénél dolgozott, a golyó mögött gyertya égett és a golyó a munkában levő darabra vetítette a fényt. Rövid fejezet, sok szép képpel mutatja be a kézilámpákat, viharlámpákat, kocsüámpákat. Ki emlékezik ma már az olyan kocsilámpákra, melyből alul cső nyúlt ki, melyben rugó rejlett és az nyomta felfelé a lefogyó gyertyát. (A győri tűzoltóságon nagyon szép múzeum volt, ahol a régi tűzoltók fáklyái, lámpái is helyet kaptak. Milyen kár, hogy szétszórták 1945-ben.)