Technikatörténeti szemle 18. (1990-1991)

KÖNYVISMERTETÉS - i. Bartha Lajos: Mojzes Imre: A kalocsai Haynald Obeszervatórium története

latnál ma is használatos, számjegy-kijelzésű (elektronikus) műszeréig. Ezt követik a különféle, más elven működő műszerek: a víz forráspont változásán alapuló hipszométerek, a holland, belga, angol és skót nép közt népszerű „időjárás-mutató üvegek" (amelyek voltaképpen a légnyomás és a hőmérséklet relatív változását jelzik), valamint a skóciai Adie 1818-ban forgalomba hozott sympiesometer-e) amelyben a rövid zárt csőben levő hidrogén töltést a nyitott cső olaj-töltése tartja egyensúlyban), valamint a légnedvesség mérő higrométerek. A könyvet egy rövid jegyzék zárja, a barométerekre vonatkozó részletesebb (de többségükben a nagyközönség számára is érthetően megírt) művekről, továbbá azoknak a nagy-britanniai múzeumoknak a felsorolása, ahol érdekesebb, vagy nagyobb barométer gyűjtemény látható. Anita McConnell asszony könyvecskéje elsősorban a laikusoknak, ül. a régi műszerek gyűjtőinek szól, de nagyon hasznos olyan múzeumok munkatársai számára is, ahol a gyűjtőkörbe ilyen eszközök is kerülhetnek (iparművészeti, helytörténeti, iskolatörténeti stb. gyűjtemények). Egyszerű, világos megfogalmazásával pedig az angol nyelvet éppen csak ismerők számára is könnyen olvasható! Jó lenne nálunk is hasonló könyvecskéket kiadni. i. Bartha Lajos Mojzes Imre: A kalocsai Haynald Obszervatórium története. Az MTA támogatásával megjelent az MTA Csillagászati Kutató Intézete külön kiadványaként, Bp., 1986. 139. o., 25 ábra. Haynald Lajos kalocsai érsek 1878-ban — az akkori jezsuita főgimnáziumon — felépült kis csillagvizsgálója már az alapítás idején sem tartozott a gazdagon felszerelt intézmények közé. Ennek ellenére közel három évtizeden át (1885-től az első világháborúig) a Nap kutatásának nemzetközüeg elismert és nagyra becsült állomása volt. Bár erről az obszervatóriumról számos — jobbára ismeretterjesztő — cikk, egy terjedelmesebb leírás és egy kis könyvecske is megjelent, Mojzes Imre dr. hasznos és fontos feladatra vállalkozott, amikor sok éves forrás-felkutatás és irattári búvárkodás után összeállította a Haynald csillagvizsgáló modern szemléletű, részletes történetét, csatolva az ott dolgozó csülagászok életrajzát és bibliográfiáját is. Általánosságban tekintve is, Mojzes Imre könyvét mintaszerűen megírt monográfiának ítélhetjük: a lokálpatrióta megszállottságával és az exakt természetkutató tárgyilagosságával, pontosságával hja meg az obszervatórium félévszázadra terjedő tudományos munkájának históriáját. A könyv első fejezetei az alapítás körülményehői, az alapító Haynald érsek elképzelésehői, a nehézségekről és megoldásokról, helyenként pedig — a sorok között — a személyes (vélt vagy valódi) ellentétekről, ütköző véleményekről szólnak. Ezt követi az intézet épületeinek és műszereinek részletes leírása. A legrészletesebb természetesen az obszervatóriumban végzett tudományos munkák ismertetése, az egymást követő igazgatók (Carl Braun, Hüninger Adolf, Fényi Gyula, Angehrn Tivadar és Tibor Mátyás) idején. Bár a csillagvizsgáló fénykorát Fényi Gyula (1885 és 1913 közti) igazgatósága jelentette, a könyv szerzője kiemeli elődeinek érdemeit is: Braunét a műszerezés és alapvető munkák, Hüningerét az egységes intézetté szervezés terén. Voltaképpen Hü-