Technikatörténeti szemle 18. (1990-1991)

TANULMÁNYOK - Kiszely Gyula–Remport Zoltán: A kabolapolyánai vasgyártás története

Szerárut induláskor Dombon gyártottak, majd a szerárugyártást 1826ban áthelyezték Kabolapolyánára. A dombói hámor telepítési rajza a 8. ábrán látható, az mindössze egy falazott tűzhelyet, két kisebb tűzhelyet, és egy kettős pörölyt foglalkoztatott. A század végén további két szerhámort is feláüítottak. A szeráru volt a gyárnak az a terméke, amely egész történetét végigkísérte. Az 1900-ban gyártott 195 t szeráru a következő tételekből állt: Kapaféleségek 134.872 kg Ásó és lapát 23.072 kg Fejsze, csákány, egyéb 37.368 kg Szegkovácsműhely 1826-tól működött a falu határában, majd azt 1862ben Borkútra helyezték át, ahol a szeggyártást 1895-ben szűntették meg. A hengersort 1873-ban helyezték át Turjaremetéról, s az 1896-ig dolgozott. A kilencvenes évtized első éveiben érte el a legnagyobb termelését, éves kapacitása 1000—1200 t-ra tehető. A vasöntés Kabolapolyánán a nyersvasgyártással egyidős volt, már az első olvasztóból is öntöttek vasat. A XVIII. században a teljes vastermelésnek mintegy 5—6%-át csapolták formázott öntvényre, a XLX. század folyamán azonban fokozatosan nőtt az öntvények aránya. Önálló öntödét az 1826-ban felállított új nagyolvasztó csarnokában rendezték be, itt létesítették, az országban az elsők között, a 4,8 m magas másodolvasztó (kupoló) kemencét is. A nyersvasgyártásnak Fehérpatakra való áthelyezésével a vasöntöde is odatelepült, majd az ottani vasgyártás felszámolása után ismét visszaköltözött Kabolapolyánára. A két kupolómedencét is itt áhították fel újra, sőt azokat még egy harmadikkal is megtoldották Az 1900-ban leöntött termékek a következő csoportokba tartoztak Tűzhelyrács 27.297 kg Tűzhelylemez 288.768 kg Tűzhelykeret és ajtó 13.080 kg Lábas és üst 9.089 kg Egyéb 16.438 kg Kályha 151.827 kg Gépáru és egyéb öntvény 176.919 kg A XLX. századvégi fejlődés legszembetűnőbben a gépipari tevékenységben követhető nyomon, a 9. ábra alapján. A gépműhely termékei között tengelyek, csövek, kerekek szerepelnek, a század utolsó éveiben pedig már az egyszerűbb mezőgazdasági gépek is megjelennek A kabolapolyánai gépgyártás azonban sohasem emelkedett a hazai, akkor már jelentős, vezető gépgyárak (Ganz, Láng) színvonalára. A gyártelep energiaellátásáról a patakok gondoskodtak A XLX. században, majdnem végig jellemző volt az egyedi vízikerekes meghajtás, turbinát csak a század végén telepítettek és biztonsági tartaléknak egy 16, majd egy 45 lóerős lokomobüt is ekkor szereltek fel. Az alapvető fűtőenergiát adó faszenet a gyártelep saját maga égette, a kincstári erdőgazdaság által kitermelt fából, a kavarás bevezetése után azonban a faszén fogyasztása lecsökkent, mivel a kavaráshoz aszalt hasábfát használtak és faszénnel csak a kisebb tűzhelyek működtek. A kupolókemencéket koksszal fűtötték, amelyet Osztrava környékéről szereztek be, évi kb. 100 t mennyiségben. A kavarás megszűnésével a hasábfa is kimaradt a tüzelőanyagok sorából. Mint a legtöbb kohászati gyárnak, Kabolapolyánának is, lényeges kér-