Technikatörténeti szemle 18. (1990-1991)

TANULMÁNYOK - Kiszely Gyula–Remport Zoltán: A kabolapolyánai vasgyártás története

A XIX. század végén a kabolapolyánai vasgyár gazdálkodása ismét veszteségesre fordult, ezért a pénzügyminisztérium megkísérelte közvetlenebbül is beavatkozni annak életébe. 1899-ben kivonta a Zólyombrézói Vasmű felügyelete alól és átadta azt az állami vasműveknek és a Diósgyőri Vasgyár ügykörébe utalta. Diósgyőr vezetői fejlesztési programot dolgoztak ki Kabolapolyána részére és azt tervezték, hogy a gyárat 4—5 éven belül korszerűsítik. Ekkor azonban fordulat állt be a gyár életébe, ugyanis arra vevő akadt, a pénzügyminisztérium pedig megragadva az alkalmat, eladta azt (18). A kabolapolyánai vasgyár eladását Lukács László pénzügyminiszter 1903. május 29-én vitte a parlament elé. Előterjesztésében arra hivatkozott, hogy Kabolapolyánán a vasgyár fenntartása ráfizetéssel jár, jóhehet az utolsó 20 év alatt több kísérlet is tétetett arra, hogy a gyár versenyképessége fokoztassék Ezek a kísérletek azonban mind meddők maradtak, mert azok a messziről beszerezhető nyersvas költségein, másrészt pedig a gyár kedvezőtlen földrajzi fekvésén hajótörést szenvedtek Ezért az állam azt már régen el akarta adni. Az eladásra most nyüt alkalom — bizonygatta a pénzügyminiszter — mivel Bratmann Manó bécsi díszmű-öntvényáru-gyáros a gyertyánligeti gyártelepnek (a kabolapolyánai gyárat ekkor így nevezték) és tartozékainak örök áron való megvételére határozott, ajánlatot tett. Ajánlata szerint a nevezett gyáros nemcsak arra vállalt kötelezettséget, hogy az eddigi üzemet fokozza, illetve folytatja, ahhoz nazai nyersanyagot nasznai rei, a jelenleg alkalmazott összes munkásokat feltétlenül, a tiszti és altiszti személyzetet pedig előzetesen megállapított feltételek mellett, a megfelelő biztosítással átveszi, elfogadja a fennálló társpénztári (nyugbérintézeti) alapszabályokat, valamint az ezekben foglalt reá háruló összes kötelezettségeket, átveszi — a kegyúri terhek kivételével — az egészségügyi és á gyárral kapcsolatos egyéb terheket és kötelezettségeket, hanem kötelezettséget vállalt a nevezett gyáros arra is, hogy a meglévő üzemet fejleszti, illetve egy új iparcikknek, tudniillik a nikkelezett díszöntvények gyártásának, meghonosításával még gyarapítani is fogja. A pénzügyminiszter az ajánlatot elfogadhatónak tartotta és a gyár jövőbeli fejlődését is biztosítottnak látta, mert az új tulajdonos 280 ezer korona értékű termelést tervezett. Miután pedig vevő arra is' kötelezte magát, hogy a 280 ezer korona értékű gyári készletet készpénzért megveszi, a gyárat a minisztérium 50 ezer korona vételárért eladta. A képviselőház a miniszter előterjesztését elfogadta és ezzel a kabolapolyánai vasgyár megszűnt kincstári váhalat lenni, az Bratmann Manó tulajdonába ment át. Ettől kezdve tehát a gyár magánvállalatként működött tovább (19). A vasgyártás és vasfeldolgozás fejlődése A kabolapolyánai telep tevékenységéről a 7. táblázat ad időrendi áttekintést. Azon a berendezések sorrendje a technológiai kapcsolódásokat követi, ezért jól érzékelhető, hogy az idő haladtával a gyártási folyamatok fejlettsége növekedett, azaz a gyártási tevékenység az alaptevékenységek irányából a feldolgozó tevékenységek irányába tolódott. A vasgyártás azonban kezdetleges módszerekkel indult Máramarosban nem voltak vasgyártó szakemberek, üyeneket toborozni kellett. A távol eső vidék, eldugott völgyeivel