Technikatörténeti szemle 18. (1990-1991)

TANULMÁNYOK - Kiszely Gyula–Remport Zoltán: A kabolapolyánai vasgyártás története

3. A fehérpataki nagyolvasztó látképe 1864-ben (Vasárnapi Újság, 1864, 19,177) Áttérés a vas feldolgozására és a gépgyártásra Kabolapolyánán tehát 1861-ben végleg megszűnt a nyersvasgyártás és munkamegosztás alakult ki a nyersvasgyártó Fehérpatak és a vasfinomítóvasfeldolgozó Kabolapolyána között. A vastermelés fokozása azonban megkövetelte Kabolapolyána fejlesztését is, ezért megkezdődött annak, most már gyári méretekre való kiépítése. A fejlesztésben az első nagyobb lépést a kavarás bevezetése jelentette. A kavaróüzemet 1862-ben telepítették, annak központi berendezése a kombinált kavaró-forrasztó-kemence volt, ahhoz csatlakozott egy bocs- és egy nyújtó pöröly, a kavartvasat első lépcsőben ezek dolgozták fel bugává. A kavarókemencét aszaltfával fűtötték és füstgázait részben léghevítésre, részben faaszalásra használták fel. A kavaróüzemmel egyidőben egy új szegverő üzem is létesült, a szomszédos Borkút határában. A gyár a kiegyezés idején már 10 ezer bécsi mázsa (560 t) kovácsvasat gyártott és gyártmányainak minősége is sokat javult (10). A kiegyezés után a gyár tovább bővült. A pénzügyminisztérium több kisebb gyárat, köztük a turjaremeteit is, megszüntetett, ennek felszámolását a kabolapolyánai gyárvezetőségre bízta és felszerelését rendelkezésére bocsátotta, így került át 1873-ban Kabolapolyánára a turjaremetei hengersor és lehetővé tette a hengereltáru termelésének beindítását. A trió-rendszerű hengersor három állványból állt, annak első állványába üreges, másodikba lépcsős, a harmadikba pedig sima hengereket építettek be. A gyárral együtt bővült a lakótelep is, 1876-ban a telepen 96 és Borkúton 17 gyári lakás