Technikatörténeti szemle 18. (1990-1991)

TANULMÁNYOK - Kiszely Gyula–Remport Zoltán: A kabolapolyánai vasgyártás története

A vasgyártó telep rekonstrukciói Az első berendezések Kabolapolyánán rendkívül gyorsan tönkrementek, alig telt el hét év a feláhításuktól, hasznavehetetlenné váltak. Grosschmidt János József a máramarosi sóbányák bányamestere és erdőfelügyelő már 1784-ben részletes jelentést készít Lechner Mátyás bécsi számtanácsos részére a berendezések áüapotáról és lehangoló képet fest arról. Jelentése szerint a nagyolvasztó düledezőfélben volt, azt már csak a vaskapoccsal tudták ideiglenesen összetartani, ezenkívül támfala is beomlott. A nagyolvasztó szétesését annak tulajdonította, hogy azt a volt bucakemence alapjára helyezték Az üyen hiányosságok miatt az adminisztrációnak is gyakran kellett beleavatkozni a telep életébe. Egy üyen beavatkozás eredményeképpen épített új nagyolvasztót egy Vajdahunyadról átrendelt olvasztómester. Ezt a nagyolvasztót a 80-as évtized második felében áhították fel és 1790 tavaszán helyezték üzembe. Az 5,4 m magas olvasztót a Krajna patakra telepítették és ahhoz új vízcsatornát építettek A nagyolvasztó mellé új szénpajtát és mészkőzúzdát áhítottak, a nyújtóhámort pedig a régi helyén bővítették Ezek az építkezések 26,188 Ft 55 1/4 kr-t emésztettek fel, azonban nem hozták meg a kívánt eredményt. Jóllehet ez a nagyolvasztó több, mint 30 évig üzemben maradt, sohasem működött kielégítő módon. A közelben bányászott kabolapolyánai ércek bőségben álltak ugyan rendelkezésre, jelentős vastartalmuk mellett kitermelési költségük sem volt magas. Viszont nehezen redukálódtak és a kohó kis olvasztómagassága miatt félig nyersen jutottak el a medencéig. Még nagyobb bajt okozott azok nagy kéntartalma, amely barithoz kötve volt jelen. A kén a vasat törékennyé tette és annak melegalakíthatóságát rontotta. Ezért a helybeli ércet keverni kehett kisebb kéntartalmú, általában távolról szállított és emiatt drágább és legtöbbször alacsony vastartalmú ércekkel. Ezek az intézkedések viszont alaposan lerontották a vasgyártás hiányosságát (4). A máramarosi adminisztráció a megrekedt helyzeten új vasbányák felkutatásával igyekezett segíteni, az újonnan megnyitott fejtések azonban Kabolapolyánától messze estek és azokból az érc fuvarozása megoldhatatlannak bizonyult. Ilyen körülmények között Kabolapolyánán a vasgyártás fejlődése elakadt. A gyártelepnek a XLX. század második évtizedében bekövetkezett elhanyagoltságára jeüemző, hogy 1809 és 1819 között éves adagban mindössze 1255 bécsi mázsa (70,3 t) nyersvasat termelt és akadtak évek, amikor a nyersvas olvasztása teljesen szünetelt (5). Ekkor a vasgyártás ügyét Joh. R. v. Heh bányászati referens vette a kezébe, az ő javaslatára az adminisztráció a telep vezetését egy elismert szakértőre, a strimbuli vasgyár tisztjére, Wesmar Józsefre bízta, aki már működésének első éveiben eredményt mutatott fel, majd a telep nagyobbarányú fejlesztésére vállalkozott. Érckutatásait egészen Erdély határáig kiterjesztette és Budfalva, Batiza, valamint Glood környékén sikerült is új lelőhelyet felkutatnia. Mégis arra kényszerült, hogy az elegyet 14—20% mészkő hozzáadásával tegye könnyebben kezelhetővé. Ezáltal azonban lecsökkent a vaskihozatal 18—20%-os szintre és a kisméretű olvasztó a kedvezőtlen elegyhez elégtelennek bizonyult. Szükség volt tehát új, az ércviszonyokhoz alkalmazkodó, nagyobb teljesítményű nagyolvasztóra. Az új, 30 láb (9,5 m) magas nagyolvasztót 1826-ban helyezték üzem-