Technikatörténeti szemle 18. (1990-1991)

TANULMÁNYOK - Kiszely Gyula–Remport Zoltán: A kabolapolyánai vasgyártás története

fejlődhetett, ehhez földrajzi feltételei nem bizonyultak elégségesnek Helyi jellegű feladatokat látott el, országos jelentőségre csak a szabadságharc egy kis szakaszában, 1849-ben tett szert, akkor is csak rövid időre. A vasgyártás kezdetei Kabolapolyánán a vasgyártást azok az előterjesztések indították be, amelyeket Rudnyánszky Farkas, máramarosi kamarai adminisztrátor juttatott el 1772-ben a bécsi és a pozsonyi kamarához. Az adminisztrátor a beadványaiban azt jelentette, hogy a Tisza mellett vaselőfordulásokat talált és azok érceiből próbaolvasztást is végeztetett és eredményként 20 font ércből 13 font nyersvasat kapott. A kedvező eredményekre hivatkozva kér és vár rendelkezést, hogy a legbiztatóbb ércelőfordulás közelében, Kabolapolyánán, vasgyártó telep létesüljön. Az adminisztrátor beadványára a bécsi kamara gyorsan reagál, ennek eüenére Máramarosban a vasgyártás nehezen akar beindulni. Először bucakemencével kísérleteznek, az azonban nem válik be, olasztó kemence létesítésébe keh fogni. Közben évek telnek el, kézzel fogható eredmény nélkül. Végül 1776. decenber 20-án jelenti a máramarosi kamarai adminisztráció, hogy a kabolapolyánai olvasztókemence üzembe lépett és heti 90 bécsi mázsa (5040 kg) legjobb minőségű vasat tud termelni. A jelentés, minden bizonnyal, túlságosan is optimista, a döcögő üzem 1777-ben indul be és annak valamennyire is elfogadható termelési szintjéről csak az 1779—1782 évek statisztikája tud számot adni. A szakemberek hiánya éveken át rányomja bélyegét az itteni vasgyártásra. 1781-ben pl. Dobsináról kérik kölcsön Fischer Jónás kohómestert, aki átmenetüeg fel is lendíti a vastermelést, de a gondok csak lassan oldódnak meg. 1784-ben a bécsi kamara is közbelép és arra utasítja a telepet, hogy 3—4 ifjút küldjön ki Stájerországba többéves gyakorlatra. Ezenkívül a vajdahunyadi uradalomba (Toplicára) is küldet ki munkásokat, a szakmai fogások elsajátítása végett. A felkészülési gondok eüenére az 1780—84-es években már a kabolapolyánai vasgyártás üzemszerűnek ítélhető, ezt bizonyítják a nyereséges gazdálkodásról szóló korabeli jelentések (2) (3). A vasgyártó helyiségeket Kabolapolyána falutól északra helyezték el és rátelepítették azokat közvetlenül a pataktalálkozások körzetére. 1780—84-ben a telep a következő egységekből állt: — Olvasztó kemence, a fölé húzott épülettel, amelyet a Szerednia patak meüé telepítettek, az elbontott bucakemence meghagyott alapjaira. Mellette a szénpajta állt és magára az olvasztóra támaszkodott egy kisebb hámor, egyetlen pöröllyel és tűzhellyel. Ezt a hámort eredetüeg a vas próbakovácsolására szánták, de később itt egyéb nyújtást is végeztek — Az olvasztó és falu közé, már a Szopurka partjára telepítették le a két különálló hámort, ezekben frissítették a nyersvasat. — A hámorok körzetében állt egy vassütő helyiség, ugyanis a vaspogácsákat, legalábbis egy ideig, stájer módszer szerint előfrissítették — A hámoroktól déhe kihasználatlanul volt az érczúzó és olvasztó pajta, az ezüstércek feldolgozására. A fémolvasztási kísérletek ugyanis eredménytelenek maradtak. — A telephez tartozott még egy nagyobb anyag- és egy kisebb Kerszámraktár és természetesen a telepi lakások.