Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Tringli István: A Habsburg-monarchia központi bánya- és pénzverésügyi igazgatása 1713–1848

deputation és az udvari kereskedelmi hatóság élére. Sok újdonságot kinevező okiratában nem találtunk a bánya- és pénzverésügyi szakigazgatást illetően; úgy mint azelőtt, továbbra is elkülönítve kellett vezetni ezt, az udvari kamara felügyelete alatt (45). Az új uralkodó, II. (I.) Ferenc — legalábbis formailag — visszalépett a jozefinista berendezkedéshez. A cseh-osztrák kancelláriát, az udvari kamarát, a Ministerialbancodeputationt és a kereskedelmi hatóságot a haugwitzi időket idéző „Directorium in cameralibus der hungarisch-siebenbürgischen und deutschen Erblände, wie auch in publico-politicis dieser letzteren" néven újraegyesítette. A hatóság hat, területileg tagolt ügyosztályban végezte az örökös tartományok ügyeit. A magyar és erdélyi ügyekre külön szenátust állítottak fel. Ezektől függetlenül továbbra is ténykedett a bánya- és pénzverésügyi udvari kamara saját alelnökkel az élén, külön üléseket tartva,, amelyek jegyzőkönyveit, mint eddig a kamaraelnöknek, most az egyesített hatóság elnökének, Kollowrath grófnak, kellett bemutatni, neki — akárcsak elődeinek — kellett a tartományi hivatalokhoz továbbítani egyetértés esetén annak rendeleteit, ha nem értett egyet, akkor az uralkodóhoz küldték fel. Jegyzőkönyveiket külön füzetben kellett a tartományok felé eljuttatni, ez is a különállást reprezentálta. A belső berendezkedésben annyi változás történt, hogy az utasítás szerint ekkor már öt referencia volt (közelebbről nem határozta meg őket), amiből egyet meg kellett szüntetni (bizonyára a sóügyit), és a jövőben négynél több nem lehetett. A magyar követeléseknek úgy kívántak eleget tenni a magyar kancellária itteni jogkörének megszüntetése után, hogy az egyesített hatósághoz három magyar tanácsost küldtek ki, az egyik a magyar, a másik az erdélyi kamarai ügyekre felügyelt, a harmadiknak mindkettő segítségére kellett lennie, ezenkívül ő vett részt a bánya- és pénzverésügyi hatóság (még ebben az utasításban sem következetes a szóhasználat: ez esetben montanistische Hofkammerről van szó) ülésein. A magyar tanácsosok egyébként az örökös tartományok ügyeibe is beleszólást nyertek (46). A bánya- és pénzverésügyi udvari kamara ebben a helyzetben állt évekig változások nélkül, miközben felső vezetésében igen mozgalmas élet zajlott. II. (I.) Ferenc, aki különös vonzalmat érzett az apró, a kormányzás, helyesebben az igazgatás technikai oldalát illető problémák iránt, uralkodása első felében átgondolatlanul és sokszor még a pillanatnyi érdekeknek sem megfelelően egyezett bele a felsőbb hatóságok állandó átszervezésébe, a centralizáció és a decentralizáció ingajátékába, amelyet még a személyi ellentétek is megterheltek. Az ügymenet és az igazgatás szerencséjére a bürokrácia nem tudott olyan gyorsan váltani, mint az éppen egyesített, vagy szétválasztott legfőbb pénzügyi és közigazgatási hatóságok. 1802-től 1816-ig — Stadion pénzügyminiszterré való kinevezéséig — a pénzügyigazgatásban viszonylagos nyugalmi szakasz következett, azt mégsem lehet mondani, hogy ezt a nehéz évek, a diplomácia és a csatamezők gondjai okozták, mert más téren tovább folytak a változtatások. Ebben az időszakban egy kézben volt az udvari kamara, a Ministerialbancodeputation és a kereskedelmi hatóság vezetése. A „belföldi államügyek" pénzügyi hatósági csoportjában a különleges állású bizottságok közt továbbra is a montanistica-monetaria bírt a legnagyobb függetlenséggel, olyannyira hogy 1805-ben felmerült egy olyan javaslat, hogy újra udvari hatósági ranggal kéne felruházni, ezt ekkor még elutasították (47). Egy jelentős jogkörmódosulás történt a ferenci korszak első felében. A tel-