Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

KRÓNIKA - Kozma Gyula: „30 éves a magyar számítógép” című kiállítás

A kiállítás záró képsora válogatás a Neumann János Számítógéptudományi Társaság által 1987-ben kiírt „A gép is ember" című nemzetközi karikatúra pályázat képeiből. A megnyitó ünnepség jó alkalmat teremtett arra, hogy a rendezvény dísz­vendégének — Heinz Zemanek osztrák akadémikusnak a számítógépes kultúra terjesztéséért a Neumann-díjat átadják. A kitüntetést Dömölki Bálint a Neu­mann Társaság elnöke nyújtotta át. Ezt követően Tóth Endre tárlatvezetést tartott, majd az érdeklődők Heinz Zemanek professzor előadását hallgatták meg az ausztriai számítástechnika korai szakaszáról.

Next

/
Thumbnails
Contents