Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

KRÓNIKA - Kozma Gyula: „Alkotó magyarok a technikai haladásért” című kiállítás

A megvalósult kiállítás mondandója — aktualitásához hasonlóan és abból következően — több síkban rejlik. Lenyűgöző bőségben mutat be alkotókat, munkásságukat és alkotásaikat és szinte kikényszeríti a nézőből a véleményt: itt e kis hazában imponálóan nagyszámú európai szintű és jelentőségű, óriási hatású elme élt és dolgozott. Mégis közülük csak néhány, aki megkapta a legmagasabb nemzetközi elismerést is. A kiállítás záróképein fölsorakoztatott Nobel-díjasaink fölvetik a kérdést; hol késik itthoni elismerésük, amikor életük és munkásságuk emlékeinek állandó múzeumi bemutatásához még egy alkalmas épületre sem telik a nemzettől. Hogy itt, ha lehet, még fájdalmasabban érvényes Pasteur kifakadása: „A tudománynak nincs, de a tudósnak igenis van hazája, és mi haszna, ha elnyeri az egész világ koszorúit, ha ebből éppen az az egyetlen levélke hiányzik, amely a hazai talajon nőtt". Egy társmúzeum, a Néprajzi adott kölcsön öt termet, ahol egy híján száz személy, negyvennégy világraszóló találmánya, szabadalma, huszonhét eredeti okmány, százharminchat eredeti tárgy vagy egyenértékű modell került bemutatásra. Nem számoltuk ide a szintén kiállított intézményalapítókat, mint Széchenyi, Goldberger, Fáy, Festetics György vagy Teleki József és nem soroltuk itt a megvalósítatlan, de halálmány értékű ötletek gazdáit, aztán az olyan — egyébként igen tiszteletre méltó — személyeket és alkotásaikat sem, akik kiállítására a témafelelős muzeológus ügyszeretete s minden bizonnyal jóértelmű szakmai sovinizmusa melletti elnéző jóindulat, s az alapkoncepcióhoz képest megadott engedmény révén került sor. Gondolunk itt az óceánrepülőkre, a vitorlázó repülők tervezőire, vagy a reformkor földolgozására, mely utóbbinál a kivitelezők a bőség zavarával — szószerint — küszködtek. Könyvek, érmek, festmények, ércminták, diagrammok, táblázatok, plakátok és természetesen fotók és föliratok nagy sokasága járult még hozzá a látvány gazdagságához. Mindezek, — a teljes kiállítás — videóra kerülnek és emiatt is jelen ismertetőben eltekintünk az egyes vitrinek, tárlók, tablók tartalmának — egyébként szokásos — ismertetésétől. Az Országos Műszaki Múzeum új kiállítása önmagában is önálló alkotás, realitás, új értékelések tárgya. S mint valamennyi előző, úgy ez is számtalan tapasztalattal járul hozzá minden következőhöz. Bizonyára engedni kell majd néhány — a vendégkönyvbe tett — látogatói megjegyzésnek és idegennyelvű feliratokkal is segíteni kell a külföldiek tájékozódását, elmélyülését. Meg kell azonban jegyezni, hogy saját kiállítóhely híján, a látogatót nem ismerve, a múzeumnak nem lehet tapasztalata arról, hogy a kiállítás tényleges hatására mennyire jellemzők a beírások. Nem tudja befolyásolni a véleményalkotást sem, például egy-egy jó tárlatvezetéssel. Nehéz így megértetni azt is, hogy amikor kimaradtak a kiállításból alkotók, annak oka nem valamiféle negligálási szándék, hanem — a múzeum válogatáshoz való jogán kívül egyszerűen az is lehetett, hogy nem volt miből válogatni. Gondoljunk csak a külföldön éltek közül Mihály Dénesre vagy Goldmark K. Péterre, akik emlékanyagának gyűjtésére a múzeumnak aligha van lehetősége. További elemzések tárgya lehetne a kifejezőeszközök hatékonysága. Hogy a bemutatott vonzó tárgyak sajátos és a szakember számára kifejező nyelve az „átlag látogató"-nak nem egy idegen nyelven írt könyv-e? Végezetül megállapíthatjuk: összegző mű ez a kiállítás. Kétszeresen is az. Összefoglalja egyfelől egy múzeum jó másfél évtizedes gyűjtő és földolgozó munkájának eredményeit, másrészt, de előzőkből következően is, kész alapját