Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Tringli István: A Habsburg-monarchia központi bánya- és pénzverésügyi igazgatása 1713–1848

a „fontos ügyek" maradtak. A bizottságok igazgatói csak annyiban emelkedtek ki a többi tanácsos közül, hogy minden, a bizottság elé került ügyért ők feleltek, egyébként szavazatuk nem ért többet a többiekénél (38). Az egyes bizottságok bizonyos önállóságot kaptak a testületen belül. 1768. október 28-án azonban a banatica és a montanistica — ne feledjük: mindkettő egykori Hofstelle! — ezen túlmenően önállóságának még erőteljesebb szélesítését kapta meg. Kikerültek a fölöttes szerv közvetlen felügyelete alól, a pénzügyminiszter „Oberdirection"-ja csak néhány ügyre korlátozódott. Az indoklás szokásos formula szerint történt: „a különleges sajátságok és tudás" miatt. Hivatalosán különleges bizottságnak minősítették mindkettőt. Nemcsak más kommisszióktól elkülönített tanácstagjaik, hanem saját kancelláriájuk, irattáruk is lett. Itt kell megjegyezni, hogy a gyakori átszervezésekben azok a hatóságok maradtak fenn, tudták megőrizni valamennyire önálló jogkörüket, melyeknek kollégiuma érintetlen maradt. Kancelláriájukat, regisztratúrájukat egy nagyobb egységbe olvaszthatták, ezek csak segédhivatalok voltak; a jogkörök feletti rendelkezés a tanácsosokból álló testület feladata volt. A két említett hatóság ettől kezdve azonban saját hivatali szervezettel is bírt. A pénzügyminiszter főfelügyelete a következőkből állt: évi beszámolót kellett neki küldeni az elvégzett munka eredményeiről, ilyenek küldésére a bankadminisztrációt és a sóhivatalokat is kötelezték. Ezek a „Historische Nachricht"-ek technikatörténeti szempontból elsődleges jelentőségűek a bányászatban (39). A pénzügyminiszternek kellett felügyelnie a „quota aulica" pontos lerovására. Az évi munka és kitermelési tervet is ő hagyta jóvá, a pénztárakban levő fölösleg felhasználásáról is ő döntött, ezenkívül ő közvetítette a levelezést a bizottság és az udvar között. Ha azonban a bizottságtól eltérő véleménye lett volna, a döntést az udvarhoz kellett vinni. A bányaügyi bizottság elnöklő vezetője Kollowrath lett. A Hatzfeldnek küldött uralkodói utasításon a császárnő sajátkezűleg tűzte be, hogy a banaticaval foglalkozó bizottság vezetője alelnöki címet kap (40). Azonban Kollowrath gróf is „Viceprásident" lett. Habár ez az utasítás is csak montanisticáról beszél, a pénzverésügyet is ide értették. A Hofkammer in Münz- und Bergwesen elnevezés ezentúl teljesen általánossá vált. Hatzfeld nem értett ezzel egyet, jogköre csorbításának érezte, helyette azt javasolta, hogy a bánáti és a bánya- és pénzverésügyi jogköröket, mint egyszerű bizottságokat sorolják minisztériuma alá. Ez azonban nem valósult meg. Ez azt jelentette, hogy az udvari kamara utasításai nem vonatkoztak ezen két hatóságra, a kamarai főüléseken, ahol a pénzügyminiszter elnökölt és az egyes ügyosztályok igazgatói és referensek voltak ott, nekik nem kellett részt venniük. A pénzverés- és bányaügyi udvari kamara ebben a berendezésében maradt jó ideig, II. József reformjai is csak a felettes hatóságokban hoztak jelentős változásokat. A reformer Habsburg bíráskodási újításai érintették először a hivatalt. Bár a különbíróságok jórészt megszűntek, a helyi bányabíróságok megmaradtak. Az „új rend" a bíráskodásban 1783-ban csapódott le e tekintetben. Az alapelv ugyanaz volt, mint a polgári, illetve a büntetőbíráskodásban: a jogszolgáltatást el kell választani közép- és felsőfokon az igazgatástól. Az örökös tartományokban a Hofkammer in Münz- und Bergwesentől az Oberste Justizstelle-hez, 1784-től Erdélyben a guberniumhoz, Magyarországon a tárnoki székhez, majd ennek megszüntetése (1786) után a kúriához kerültek a harmadfokon fellebbezett perek, és maradtak is korszakunk végéig (41). II. József az igazgatás és a bíráskodás elválasztása terén tett első lépések