Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - N. László Endre: A dunai aranymosás I.

A lábakat úgy szúrom (vagy verem) le a fövenybe, hogy a rövidebbek (vagy rövidebb) a vízben legyenek, a hosszabbak (vagy hosszabb) közül az alsó a víz szélén legyen. Ha nyugodt a víz, akkor a rövidebb lábak 20—25, ha hullámzik, 30 centiméterre magasodjanak a víz fölé, nehogy a víz keresztülcsaphasson a felposztózott padon. Az alábbi ábrán látható a pad elhelyezése. A pad lapját ismét szaggatott vonallal, a lábakat ponttal jelölöm a rajzon. A középső vastag vízszintes vonal jelöli a víz határvonalát. Fölötte a víz, alatta pedig a száraz partlejtő van. A K betűvel jelzett félkör a felkupacolt aranyföveny helyét jelöli. A mosópad „bemutatása" Az én mosópadom lapjának mérete 150 x 60 cm. Ez a leggyakoribb méret. Ha egyetlen szál ilyen méretű deszka lenne, az meghajtana. Ezért minden esetben több szál deszkából készül, mégpedig újabban fenyőből. Pontosan tíz darab 60 x 15 cm-es, 1 cm vastag deszkát használok fel a készítéséhez, köztük késpengényi rést hagyva. Két hosszabb és egyik rövidebb oldalán kb. 3 cm magas lécpereme van. A másik rövidebb oldalán (a „lábnál") pereme nincs. Régebben a csallóközi aranyászok közül többen hársfából készítették mosópadjuk lapját. A szélessége szinte mindenkinél ugyanaz, tehát 60 cm, a hoszsza viszont változó. A legrövidebbet a Komárom megyei Ácsott láttam, ez mindössze 130 cm-es volt, viszont 70 cm széles. A legjobb csallóközi aranyász még ma is kb. 2 méter hosszú mosópadot használ. A mosópad lapja még szárazan is elég nehéz, s ráadásul elég nagy darab. Ezért azok az aranyászok, akik gyakran mosnak aranyat, minden mosóhelyük közelében elrejtenek egy-egy ilyen mosópadot saroglyával együtt. Így aztán nem keltik fel az emberek sokszor tolakodó kíváncsiságát, s nem kell állandóan cipekedniük sem. A gépkocsival rendelkező aranyászok (az én tanácsomra) az utóbbi időben már összehajtható asztallapot készítenek, s ez elfér kocsijuk rakterében. A pad „jelposztózása" A mosópad lapja nincs legyalulva, mert a szálkás felület „jobban fogja a posztót", tehát az nem csúszhat le róla. Ezt a szálkás felületet most néhányszor végigöntöm vízzel, hogy a posztó még jobban tapadjon hozzá. A pad posztóborításához hat darab, egyenként 70 x 20 cm-es posztócsíkot használok. Ezeket a Duna vizében átáztatom, hogy a használattól megkeményedett — és új korában is eléggé merev — anyag megpuhuljon és hajlékonnyá, simulékonyabbá, tapadóbbá váljon. S most következik a pad „felposztózása". A posztócsíkokat — a pad alsó, peremnélküli végénél, tehát a „láb"-nál kezdve — úgy teregetem rá a mosópad lapjára, hogy azok kissé átfedjék egymást, mint a tetőcserepek, és két végük — mindkét oldalon — a lécperemre kerüljön. Így az aranyat tartalmazó homok nem juthat a posztóborítás alá, s egyetlen aranyszemcse sem megy veszendőbe. Az alsó posztócsíkot „lábposztó"-nak, a felsőt „fejposztó"-nak nevezik, az