Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Kovács Győző: Magyarok a számítástechnikában

is csodálkozik, hogy ezt a gépet a szakma mennyire nem méltányolta és főleg mennyire nem használta — igaz már eredetileg is oktatási célokra épült. Véleményem szerint a szakmai közvélemény nem ismerte fel, hogy milyen nagy jelentőségű esemény történt azzal, hogy egy programozható számítógép Magyarországon üzembe állt. „A Műszaki Egyetem első digitális számológépe" c, írásában, amely az Akadémiai Közleményekben jelent meg, a MESZ-I-ről a következőket írja: „A berendezés költségeinek fedezését a Magyar Tudományos Akadémia vállalta: a berendezés méreteit a hitel nagyságához kellett szabni. Figyelembe kellett venni, hogy az Akadémia Kibernetikai Kutató csoportja megfelelő nagy apparátussal — szovjet dokumentáció alapján — egy olyan számológép építésére kapott megbízást (az M-3-ra — a szerző), lamely egy ideig valószínűleg elégséges lesz az ország gazdasági számítási szükségleteinek ellátására. Ilyen körülmények között helyénvaló volt az az elhatározás, hogy a műszaki egyetemi számológépet hazai — tömegszerűen előállított — alkatrészekből építsük meg. Elektronikus építőelemeket hazai iparunk akkor még nem gyártott, hiszen a Kibernetikai Kutató Csoport gépéhez is a Szovjetunióból hozták be az alkatrészek túlnyomó nagy többségét. Viszont elektromágneses jelfogókat iparunk ma már több évtizede gyárt telefonközpontok számára és ezekből — mint két állapotú elemekből >— ugyancsak össze lehet állítani egy számológépet. Mindenesetre azonban előre tudomásul kellett venni, hogy az ilyen számológép az elektronikus gépnél lényegesen lassabban működik; ha azonban a gép az oktatás céljait lesz hivatva szolgálni és nem kívánjuk üzemszerűen működtetni, akkor a lassúbb működés nem jelent hátrányt." MESZ-I, amely igen jó állapotban az Országos Műszaki Múzeumban ma is megvan, három fő részből állt: a vezérlőasztalból, három, jelfogókat tartalmazó szekrényből és tápegységből. A programot és némi adatot is lyukkártyán tárolták, egy 60 x 12 pozíciós lyukasztott lapon, amelyen kézi lyukasztóval kellett a 45 utasításból álló programot, illetve a maradék 15 sorban adatokat rögzíteni. A kiíróegység egy közönséges írógép volt, amelynek a billentyűit az alatta elhelyezett mágnesek rántották meg, így került az eredmény a papírra. Az adatokat — a gép numerikus adatokkal számolt — egy tíz gombos billentyűzet segítségével lehetett a gépbe bevinni. A gépben összesen 10 féle jelfogó volt (valódi mérnöki gondolkodásra vall, hogy Kozma professzor az esetleges javítási problémákat a korlátozott elemválasztékkal csökkentette) a három szekrényben összesen 2000. A gép fogyasztása 6—800 W volt, a gép összesen 6000 üzemóra alatt készült el. Kozma professzor számológépnek nevezte a MESZ-I-et, holott az azóta kialakult terminus-technikus szerint a MESZ-I számítógép volt, hiszen a gépben a programot a programlapon tárolták, és az utasításokat egymás után hajtották végre. Ami az elnevezést vitássá teszi, hogy a programtárolóból csak olvasni lehetett, abba írni nem, a programot, ha hosszabb volt, mint 45 utasítás, akkor egy következő programlap behelyezésével lehetett folytatni. A gép egycímű utasításokkal dolgozott (5 bit volt a műveleti kód, 7 bit pedig a cím kódolására szolgált). A jelfogós tárolóban (12 x 27 bites bináris, azaz 12 x 8 jegyű deoimális számot tárolt) a számokat lebegő bináris ponttal ábrázolták.