Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)
TANULMÁNYOK - H. M.: Adalékok a nevezetes tordai fahíd történetéhez „Épült itt helyben, Tordán”
időszakból megmaradt egy fontos fénykép (29), amely a hídszerkezetről is tájékoztat, mivel az oldalborítás eltávolítása után készítették. Ma már az Aranyos medréből kiálló néhány cölöp jelzi a helyet, ahol a híd állott. Emlékét őrzi néhány adoma, régi képeslapok, korabeli újsághírek, a híd 1 : 25 arányú mekettje, a feliratos tábla másolata, a budapesti Közlekedési Múzeumban és néhány, még élő szemtanú. Közülük dr. Gál Miklós Tordán született 1889-ben, itt tanult az unitárius iskolában, tehát személyes élményeként mesélhette a következőket 1982-ben: a hídon vámot szedtek, amit az utasok ruhájára húzott krétavonással „nyugtáztak". A hatalmas gerendák szövevénye, amelyek két oldalt és a fej fölött is ívet alkottak, a félhomályban nagy hatást tettek rá, mint gyermekre. Emlékszik még arra, hogy a híd szé1. A tordai Aranyos-patak hídja az oldalborítás lebontása után lessége akkora volt, hogy két szekér elfért egymás mellett. Hogy jelentőségével már építői is tisztában voltak, bizonyítja a híd már más helyeken is többször idézett (9, 21) felirata: „ÍM EZ HÍD / ERDÉLYNEK REMEK ALKOTMÁNNYÁ / NAGY KÖLTSÉGGEL / DE NAGYOBB GONDDAL, S' / LEGNAGYOBB KÖZHASZONRA / ISTEN SEGEDELME ÁLTAL / ROMAI SZ. BIRODALOMBÉLI GROFF / SZÉKI TELEKI DOMOKS / NMS TORDA VÁRMEGYEI Fö ISPÁNY / KÖZBEN JÁRÁSÁVAL / A FELSÉGES KIRÁLYI Fö KORMÁNY SZÉK / KEGYES JÓVÁHAGYÁSÁVAL / MIKLÓS LÁSZLÓ / CSEHI BOLDISÁR ÉS / OSTROVICZI JOSEFF / N. TORDA VÁROSSÁ Fö HADNAGYJAINAK / MUNKÁS FELVIGYÁZ AT JÁK ALATT / VÁROSI KÖZ PÉNZEL / A HlV LAKOSOK' SEGÉD MUNKÁJUKKAL / SOK JOLTÉVŐ MEGYEBELIEKTŐL IS / MEGNEM VONTT NEMES ADOMÁNYOKBÓL / KÖVETSI JÁNOSNAK / HAZAFI Fö ÉPlTTŐ MESTERNEK / RITKA ELME MUNKÁJÁVAL / HAT ESZTENDŐKIG FOLYT VEREJTÉKEK UTÁN / ÁLLÍTTATOTT FEL 1804 BEN / ÓHAJTOTT VÉGET ÉRT / OSTROVICZI JOSEFF / Fö HADNGYI KORMÁNNYÁ ALATT 1815 BEN / CSUDÁLT ITT UTAZÓ A / TERMÉSZET BAJNOKJÁT A MESTERSÉGET / EZT A VlZ GYÖZÖ REMEK ALKOTMÁNYT / MELYEN / MAGA A FOLYO-IS / HERCULESI ERÖ ALATT MORMOLVA / BÁMUL" (30).