Technikatörténeti szemle 16. (1986-87)

TANULMÁNYOK - Tringli István: Adalékok a Magyar Állami Földtani Intézet dualizmuskori történetéhez

Az új nagy munka, ami jóval,nagyobb részletességgel történt, az erdélyi határhegység, valamint az Erdélyi-medence felmérése volt. Az Északkeleti-Kárpátok vizsgálata később indult meg, ez azonban már a kőolajkutatáshoz kapcsolódott. Az erdélyi hegyvidéki feltárások két csoportban kezdődtek: az első, ún. északi csoport Szatmár és Bihar vármegyéből kezdte munkáját, és évtizedek alatt jutottak le a Körösök vidékére. Az északi osztályt Hoffmann Károly vezette nyugdíjba vonulásáig, majd Pethő Gyula irányításával folytak a felvételek. Itt dolgozott Matyasovszky Jakab, Koch Antal, Lóczy Lajos, Posewitz Tivadar, Szontagh Tamás, Primics György. A déli osztály vezetője jó ideig telegdi Roth Lajos volt, beosztottjai kevesebben voltak, de itt dolgozott az Intézet „törzsgárdája", akik évtizedeken át ezt a munkát végezték: Halaváts Gyula, Schafarzik Ferenc. Ha igazgatói teendői megengedték, Böckh János is megfordult itt. Adda Kálmán szintén itt kezdte pályafutását, amíg egyre gyakrabban ki nem küldték „petróleumkutatások" elvégzésére. 1891-től az évi jelentések már három osztályról tudósítanak. Az igazság az, hogy az új első osztály — gyakorlatilag egy taggal: Posevitz Tivadarral — Mármarosban, a Visó-Iza vidékén kezdte el a kőolajkutatásokat. A korabeli felfogásra jellemző volt, hogy az 1883-ban létesített bányageológusi státus munkáit gyakorlatias voltuk miatt nem sorolták be az osztályok közé, Gesell Sándor sokáig a Pénzügyminisztérium kötelékében megkezdett munkáját folytatta, most már az Intézettől kapott fizetésén. 1896-tól már négy osztályban végezték a hegyvidéki felvételeket: a déli osztály kettévált, egy része az Erdélyi Érchegységben végzett munkát. A felvételek nemcsak a határhegységekre terjedtek ki, hanem sor került Kolozsvár és környékének feltérképezésére, amit az Intézet külső munkatársa, Koch Antal kolozsvári egyetemi tanár végzett, ö még a Földtani Osztályon kezdte ezt a munkát, 1882-ben kapcsolódott be újra a felvételekbe. A Székelyföld „átnézetes" felvétele is ebben az időben kezdődött meg. Az átfogó, de munkaigényes és lassú munka mellett az Intézettel szemben megfogalmazódott egy másik követelmény is. A nyolcvanas évekre magas tudományos színvonalon, jó felkészültséggel dolgozó és az utánpótlást is biztosító intézményt a gyakorlat, a gazdasági élet szempontjából kiemelt kutatások felé kívánta terelni felettes hatósága. Ez a feladatkör az alapítólevélben megfogalmazott célok közt is szerepelt, de az első években háttérbe szorult. Az igény „kívülről" érkezett: a minisztérium felől, és sokáig nem tudtak vele megbarátkozni a geológusok. Ma már csak úgy lehetne kideríteni, hogy ennek a fordulatnak mi volt az oka, ha más állami kutatóintézetek tevékenységénél is megvizsgálnánk ezt. Valószínűleg egyszerre hatott, hogy a minisztérium elérkezettnek látta az időt, hogy „benyújtsa a számlát", és minél előbb anyagilag is kézzelfogható eredményeket mutathasson fel a kutatók munkájából, és az, hogy a magyar gazdaság abba a szakaszba lépett, mely fokozottan igényelte az új tudományos eredmények mielőbbi kiaknázását, valamint az Intézet ekkor vált elég felkészültté az ilyen munkára. A hetvenes években megindult már egy program, mely szorosan összefonódott az urbanizálódó ország, elsősorban Budapest igényeivel. Az ország területén található, építészetileg hasznosítható anyagokból az Intézet múzeuma komoly gyűjteménnyel rendelkezett, több alkalommal adtak szakvéleményt épít-