Technikatörténeti szemle 16. (1986-87)

TANULMÁNYOK - †Kempler Kurt: Adatok az Országos Közegészségügyi Intézet létesítéséről és működésének kezdetéről

Rendkívül megnőtt a gyógyszertárakból mintavételezett és az intézet áltaí megvizsgált gyógyszerkészítmények száma. Ekkor már az Országos Társadalom­biztosító Intézet (OTI) is végzett mintavételezést. Akkoriban a meg nem fele­lőnek minősített minta kihágási eljárást és az eset körülményeitől függően 100—200 pengő pénzbüntetést vont maga után. Johan szükségesnek tartotta, hogy az intézet első 5 és fél éves működéséről egy összefoglalót is készítsen. E rövid, alig 8 oldalas szöveget német, angol és francia nyelven is közölte. Ebben hangsúlyozta, hogy „Intézetünknek nem a tudományos kutatás a legelső és legfőbb célja, hanem az, hogy a modern köz­egészségtani kutatás eredményeit, vívmányait az életbe átültesse". Mindamel­lett e fél évtized alatt 174 közleményük látott napvilágot, ezeket külön is ki­adták. E közlemények évenkénti megoszlását kigyűjtöttem és a IV. sz. táblá­zaton bemutatom. Ebben a számban nem foglaltatnak benne az előadások. IV. sz. táblázat Az OKI munkatársainak megjelent közleményei 1927 és 1932 között Forrás: az OKI éves jelentései. Ugyancsak kigyűjtöttem az egyes éves jelentésekből a kémiai osztály által végzett gyógyszerellenőrzések eredményeit. Ezek közül az V. sz. táblázat a gyári előállítású gyógyszerek vizsgálati eredményeit összegzi, míg a VI. sz. táblázat a gyógyszertári készítésű gyógyszerek mintavételezéseinek az eredményét tar­talmazza. Figyelemre méltó, hogy e több, mint fél évtized során a gyógyszer­tárban készített gyógyszerek minősége állandóan jobbnak bizonyult, mint a gyáripari termékeké; a különbség — a csonka első félév adatait figyelembe nem véve — igen jelentős, a gyári hibák aránya közel kétszeres. Az első csonka fél­év gyári viszonylatban szinte elképesztő. A VI. sz. táblázattal kapcsolatban megjegyzendő, hogy a keverékek anali­tikáját sok esetben az intézetnek előbb ki kellett dolgoznia. Feltehetően ezért is választották ketté — alkalmanként — a kétféle vizsgálatot. Az V. és VI. sz. táblázattal kapcsolatos az a sokak által hangoztatott véle­mény, hogy a magyar gyógyszeripart az OKI léte és ellenőrző tevékenysége szorította rá a folyamatosan fejlődő minőségi munkára, a saját analitikai el­lenőrző rendszer kifejlesztésére. 1933-ban ugyanis az OKI elérte azt, hogy újra kellett valamennyi — forgalomban tartani kívánt — gyógyszerkészítményt törzskönyveztetni. Ez egyébként bevételt is jelentett, mivel akkoriban 150 pengő volt egy törzskönyvezés díja. Év 1927 1928 1929 1930 1931 1932 Közlemények száma 11 28 20 49 26 40 174 összesen:

Next

/
Thumbnails
Contents