Technikatörténeti szemle 16. (1986-87)

KÖNYVISMERTETÉS - Horváth Árpád: Verancsics Faustus: Machinae novae és más művei

jának bemutatása után a szövés automatizálásáról — majd Jacquardról — esik szó, jelezve, hogy az automatizálás útja nem az emberi végtagok mozgásának utánzása; hanem új megoldások keresése. A szelfaktor még a gyalogorsó működését utánozta, de a gyűrűsfonógép már folyamatossá tette a fonaltermelést. Szellemes, ahogy bemutatja Cugnot gőzkocsiját, amint éppen karambolozik, de azonnal megjegyzi, hogy „egyetlen hiteles korabeli feljegyzés sem tesz említést róla". E sorok írója személyesen megvizsgálta Párizsban a gépet, s semmiféle karambol vagy javítás nyoma nem látszik rajta. A víziszállítás, hajózócsatornák, hajók bemutatása szellemes, hangulatos. Megkapó fejezeteket olvashatunk a hírközlés, szállítás stb. történetéből. A könyv élénk cáfolata annak a kiadói mendemondának, hogy a technikatörténet az olvasókat alig érdekli. Az igazság az, hogy az ilyen művek szinte napok alatt elfogynak. A tartalmat illetően még talán annyit, hogy szerzője mérnök, és ez a mérnöki gondolkodás már az Eleven találmányok hangvételében is megnyilvánult (több kiadást ért meg). A technikatörténet érdekli a magyar olvasóközönséget, hiszen már 1882-ben kiadták A közlekedési eszközök története c. kétkötetes művet (Csikváry tollából) és Frecskay :Találmányok 1881-es könyve aukciók keresett darabjai. Horváth Árpád Verancsics Faustus: Machinae novae és más művei. Válogatta, sajtó alá rendezte S. Varga Katalin. Fordították: S. Varga Katalin (latin), Zsámboki Zoltán (olasz). Magvető Könyvkiadó, 1985. Magyar Hírmondó sorozat. Minden technikatörténeti összefoglaló munka hivatkozik Verancsics Faustus veszprémi várkapitány, királyi titkár, csanádi püspök s magyar ügyekben a pápa tanácsadója, 1616-ban megjelent ezen művére. A könyv ezúttal kerül korszerű, jó fordításban, szép kiállításban a magyar olvasó kezébe. Számos, meglepően érdekes technikai vonatkozású eseményről értesülünk e könyvből. Így például a római árvizek elhárításának lehetőségeit taglalva, térképpel illusztrálva magyarázza meg, hogy a Szent Mária elnevezésű kőpilléres híd az árvízben azért omlott össze, mert — Verancsics szerint — a pillér nem szembe, hanem oldalról kapta az áradatot. Az árvízveszély csökkentésére Verancsics ajánlotta a Tevére kanyarulatainak átvágását, de, hogy a sziklás, nehéz terepen ezt hogyan gondolta végrehajtani, könyvéből nem derül ki. (1627-ben robbantottak először Magyarországon, Verancsics könyve 1616-ban jelent meg, a kőzetrobbantást tehát a szerző nem ismerhette.) Persze óriási munkaerő bevetéssel, tűzvetéssel, csákánnyal, feszítővassal azért lehetett volna sziklában is dolgozni, de erre — az átvágásokra — a mai napig nem került sor. Egy fejezetben Velence város tereire közkutakat tervezett, de milyennek gondolta, nem mondja meg, csak annyit, hogy „mivel találmányom olyan, hogy csak fejedelmeknek való, akik a köz javát keresik, könnyen elejét lehet venni, hogy magánszemélyek ne használhassák a találmányt a nép károsítására. (Talán víztoronyra gondolt taposókerekes szivattyúkkal, nem tudni.) Egy ismerőse — mondja — hidat tervezett Bécs városa számára „új szerkezettel", a híd látrajzát is bemutatja. Hát a rajz meglehetősen hiányos. Hiányoznak a nyeregfák, a teherelosztó hevederek, a jégtörő jármonként egyetlen cölöp, amit jeges ár azonnal elsodorna. A kép szerint Verancsicsnak valóságos hídépítő tapasztalata aligha lehetett. Jó konstrukciónak látszik viszont egy szegelt-tartós íves gyaloghíd ja.