Technikatörténeti szemle 16. (1986-87)

KÖNYVISMERTETÉS - Szabadváry Ferenc: Hansz Heinz Emons–Hans Henning Walter: Mit dem Salz durch die Jahrtausende (Geschichte des weißen Goldes von der Urzeit bis zur Gegenwart)

Talán Jules Verne könyvei, Orbán Dezső regényei és személyes ismeretsége fokozták érdeklődését a technika története iránt. A Pázmány Péter Tudományegyetemen (ma ELTE) szerzett kémia, áruismeret, földrajz szakos tanári oklevelet. Nevezetes professzorai közül megemlíti Buchböck Gusztávot (1869—1935), akitől általános kémiát tanult, Wirikler Lajos (1863—1939) gyógyszerészprofesszor analitikust, Cholnoky Jenő (1870— 1950), világhírű geográfust, Kövesligethy Radó csillagászt (1862—1934), Száhlender Lajos (1877—1946) gyógyszerész professzort, Doby Géza (1877—1968) gyógyszerész-vegyész kémiai technológia professzort, Papp Károly (1873—1969) geológust. Oklevéllel visszatérve szülővárosába egyideig Bíró Gusztáv fővegyész, gyógyszerész mellett a Győri Vegyvizsgáló Állomáson dolgozott, tudós főnöke vezette be az alkalmazott analitika és élelmiszervizsgálat gyakorlatába. Egyidejűleg a városi Női Felső Kereskedelmi Iskolában is tanított. Egy felsőfokú textilipari tanfolyamot elvégezve — 1939-től — a Grab-féle Textilipar és Grab M. Fiai műbőrgyár vegyészeként dolgozott, 1941-ben a József Nádor Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetemen (a mai Műszaki Egyetem elődje) „Summa cum laude" minősítéssel doktorált. A háború alatt néhány évig az Iparügyi Minisztérium szolgálatában gyárellenőrzéseket végzett. Horváth Árpád 1945-től a győri Gépipari és Textilipari Technikumban tanított, a TIT munkájában megindulásától kezdve résztvett. Könyvei jelentek meg, majd 1958-tól budapesti iskolákban tanított, így a Rákóczi gimnáziumban, az Apáczai Cs. J. gyakorlógimnáziumban vezetőtanárként működött. 1967-ben nyugdíjazták, azóta is egy sor könyve megjelent és jelenleg is kiadás alatt van. Sokat utazott, technikatörténeti emlékeket, múzeumokat látogatott. Mondhatni ő a magyarországi technikatörténeti irodalom Vernéje. Az ELTÉ-n aranydiplomát kapott. 1984 óta a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán technikatörténetet ad elő, mint főmunkatárs. A technika varázsa című munkájával, amelyet jórészt saját felvételeivel illusztrált mintegy szakmai önéletrajzával ajándékozta meg olvasóit. Táplányi Endre Hans Heinz Emons und Hans Henning Walter: Mit dem Salz durch die Jahrtausende (Geschichte des weißen Goldes von der Urzeit bis zur Gegenwart), VEB Verlag für Grundstoffindustrie, Leipzig, 1984, 226 o., 24 színes kép, 166 kép. A szerzők, a freibergi Bányászati Akadémia szervetlen kémia és technológia professzora és munkatársa, a konyhasó útját mutatják be az ősidőktől napjainkig. A só, nátrium-klorid a legközönségesebb, a természetben bőségesen előforduló szervetlen vegyület az ember számára biológiailag, az ipar számos ága számára nyersanyagként nélkülözhetetlen. Termelése már a történelem előtti időkben megindult. Egyes helyeken szilárd anyagként bányásszák, más helyeken természetes vagy sótartalmú kőzetek kioldásából nyert sós-vizes oldatokból, legnagyobb mennyiségben tengervíz lepárlásából nyerik. Bár úgy hinnők, a gyártás nem lehet túl bonyolult, ebből az alapos technikatörténeti munkából kiderül, hogy e bepárolásos módszereknek sokfajta, történelmi fejlődésen átment technológiájuk volt. Eredetük a kőkorszakra megy vissza. Megmaradt eszköztöredékekből próbálták kutatók rekonstruálni a legősibb bepárlási módokat. Az energiaköltség ebben bizony mindig szerepet játszott. Már a kö-