Technikatörténeti szemle 16. (1986-87)

TANULMÁNYOK - Berényi Zsuzsanna Ágnes: Az állami ipartámogatás útja a századelőn. Példák az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár történetéből

A bérlő iparosok vágya a városközpontban elhelyezkedő saját üzem volt. Egyes esetekben ezért kértek támogatást az államtól. Az iparos az államsegélyt rendszerint beadványban kérte a Kereskedelemügyi Minisztériumtól, amely ebben a korszakban az iparügynek is legfelsőbb államigazgatási szerve volt. A döntés előtt a miniszter véleményért a kereskedelmi és iparkamarához fordult. A kamarák ezt követően kérdőívek segítségével tájékozódtak a tekintélyes szakmabeli cégeknél, hogy méltó-e a kérvényező az államsegélyre vagy sem. A beérkezett vélemények ritkán voltak azonban tárgyilagosak, hiszen a vetélytársát senki sem igyekezett támogatni! Kedvező véleményt legfeljebb olyan cikkek készítőiről adtak, amelyek nem veszélyeztették a véleményezők üzleti érdekeit. Ugyancsak megbízhatatlannak minősül a kisiparos önjellemzése is. Leghitelesebbnek éppen ezért a bankok és a tudakozó irodák véleménye tekinthető, mert ezeknek többnyire nem állt érdekükben, hogy életképtelen céget támogassanak, sem pedig az, hogy életképes vállalkozást ne támogassanak. Ilyen tárgyilagos ajánlást azonban nem minden esetben szereztek be. A kereskedelmi és iparkamarák ily módon kialakított véleménye után a Kereskedelmügyi Minisztérium döntött a segély ügyében, amely pénz-, gép-, szállítási kedvezmény, utazási hozzájárulás, anyagsegély, esetleg alacsony kamatú kölcsön lehetett. A segély elnyerése színvonalemelkedést tett lehetővé, és előnyt nyújtott. A segélyezett az államtól kapott gépeken kis táblát volt köteles elhelyezni „Az állam tulajdona" felirattal, de sem céges papíron, sem egyéb feliratként nem használhatta fel az állami támogatás tényét reklámul. A kölcsönkapott gépeket az állam elvben bármikor visszavehette. Erre ugyan nagyon ritkán került sor, de a táblácska állandó figyelmeztetésül szolgált. Ha a kisiparos a szerződésben kikötött ideig állandóan üzemeltette a gépet, és minden más szerződéses kötelezettségének maradéktalanul eleget tett, akkor újabb kérelmére a gép saját tulajdonába kerülhetett. Ez a követelmény nem is volt olyan csekélység, ha meggondoljuk, hogy egyes időszakokban a kisiparosok gépeinek mintegy 80%-a megrendelés hiányában nem üzemelt. A minisztérium ezért az állandó üzemeltetés feltételétől néha el is tekintett. A hazai tanoncképzés gondjait is igyekeztek enyhíteni az államsegéllyel, mert a kisiparosnak vállalnia kellett, hogy tanoncokat alkalmaz, hogy növeli munkásai számát. Ez igen szigorú feltétel volt, mivel válságos években nehezen láthatták el az alkalmazottakat munkával (6). A jelvénykészítés a századfordulón honosodott meg Magyarországon, addig külföldről, főként Bécsből szerezték be a hazai szükségleteket. Az ország igényelte a gyártmányokat. Erre jellemző, hogy például a hazai termékeket népszerűsítő tulipán-mozgalom jelvényeit nagy összegért készítették — külföldön! Az „Első Magyar Tűzzománc Kézelőgomb és Jelvénygyár" az erzsébetfalvi Közműhelytefepen létesült. A máig működő cég irattárában őrzött névkártyák és zománcozott cégtábla felirata szerint 1899-ben. Nehéz volt megküzdenie az elismert osztrák vállalkozók versenyével. Nem csoda, hogy 1904-ben, amikor az akkori tulajdonos átvette az üzemet, voltaképpen egy tönkrement előd örökébe lépett. Nem voltak megfelelő gépi berendezéseik. A gyártmányok tömeges előállításához frikciós présre volt szükség. Ezeket a Közműhelytelep bocsátotta rendelkezésre. A jelvénykészítésben a frikciós gépet a kívánt mintának a verőtőkéről az anyagba történő nyomására, a kézi golyósprést pedig az anyagnak a minta mentén való levágására használják.