Technikatörténeti szemle 15. (1985)

TANULMÁNYOK - Kiss László: Műszaki emlékvédelem, ipari hagyományápolás Magyarországon

1954-ben külön is megjelent egy törvényerejű rendelet a műszaki és ipartörténéti emlékek védelméről, mely előírta az ilyen jellegű emlékek bejelentési és megóvási kötelezettségét, meghatározva a védendő értékek körét. A cél elsősorban a technika és termelés fejlődését lényegesen meghatározó tárgyak, alkotások, technológiák stb. emlékeinek megőrzése az arra vonatkozó lehető teljes dokumentálással, a legrégibb emlékektől napjaink jellemző fejlettségi szintjéig terjedően. A céltudatosan kiválasztott ilyen értékek nem csupán részei a nemzeti kultúrkincsnek, de fejlődési összefüggéseikben — s más tudományágak forrásanyagával együtt — történelmi folyamatok megismerését segítik elő. A fenti rendelet volt az alap az országos szervező munka megindításához, az értékek felderítéséhez, nyilvántartásba vételéhez és szakági gyűjtemények alapíthatóságához. Külön szervező csoport létesült az emlékek tervszerű gyűjtésére, szakmúzeumok szervezésére és egy országos központi műszaki múzeum létrehozásának előkészítésére. Nálunk a műszaki emlék védelem távlati koncepciójának kialakítása olyan időszakban történt, amikor az ország iparának újjáépítése és az ezzel összefüggő termelési szerkezetváltás, technikai megújulás a muzeális értékek mentését sürgette. Az újjáépülő ország gazdasági helyzete viszont nem tette lehetővé, hogy központi állami dotációval az ipartörténetünk egészének bemutatására alkalmas nagy országos múzeumot hozzunk létre. E kényszerítő körülmények is magyarázzák, hogy a világban már működő műszaki múzeumok többségétől eltérően, Magyarországon egy fordított múzeumalapítási sorrend alakult ki. Előbb valósultak meg az egyes iparágak gyűjteményei és szakmúzeumi, melyek az adott szakterületek speciális igényeinek kielégítése mellett a technikai részletek feltárására és bemutatására is hivatottak. E szakmúzeumok elvileg eleve teljesebbek lehetnek, mint a jellemzően iparágakat együttesen bemutató, e szerinti csoportosításban gyűjtő és kiállító nagy múzeumok, ahol a továbbfejlődés egyik fő akadálya éppen a sokrétűségből adódó erős szelektálási kényszer, vagy az egyre növekvő gyűjtemény tárolási, kiállítási gond. Szakmai és gazdasági okokból egyaránt nélkülözhetetlen volt a különböző szakminisztériumok, iparigazgatóságok, üzemek, intézmények segítőkészségének megnyerése, lényegében az országos érdekű cél eléréséhez szükséges társadalmi támogatás biztosítása az emlékek védelméhez. Iparpolitikai, szakoktatási, ágazati hagyományápolási érdekeik felismerése a gyűjteményszervezés egyik leghatékonyabb eszközének bizonyult. A példák és eredmények hatására mind több ágazat, illetve iparvállalat kezdeményezte és hozta létre saját gyűjteményét s épült be szervesen a műszaki-ipartörténeti jellegű múzeumok egységes hálózatába. Már az 1960-as évek végére egész sora alakult kia szakmúzeumoknak, melyek többsége egy-egy iparág (pl. bányászat, kohászat, vegyészet stb.) vagy műszaki jellegű ágazat (pl. közlekedés, posta, tűzoltó stb.) országos fejlődéstörténetének bemutatására irányult. A szakmúzeumokkal párhuzamosan szerveződött — a technika általános fejlődéstörténetének emlékeit őrző — központi országos múzeum, 1973-tól „Országos Műszaki Múzeum"-ként szakfelügyeli és koorinálja az ipartörténeti, műszaki jellegű szakmúzeumok, gyűjtemények tevékenységét. Az említett törvényerejű rendelkezések lehetőséget biztosítanak arra, hogy a vállalatok és egyéb szervek a saját tulajdonukban lévő muzeális értékek megóvására, vagy az általuk fenntartott gyűjtemények üzemeltetésére állami pénzkereteikből a szükséges összegeket folyamatosan biztosítsák. Hasonlóképpen törvényes rendelkezések teszik lehetővé, hogy az Országos Műszaki Múzeum az