Technikatörténeti szemle 15. (1985)

KRÓNIKA - Károlyi Zsigmond: Lászlóffy Woldemár (1903–1984)

A szerény kutató-hidrológus — előbb a Vízrajzi Osztály, majd további differenciálódás után: a IV. Felszíni Vizek Osztálya élén (mint láttuk: sokáig csak helyettesi minőségben, vagyis az adminisztratív teendői alól lehetőleg mentesítve), mintegy szürke eminenciásként — a háttérből irányítva — egyre felelősségteljesebb (szinte tudományszervezési-kultúrpolitikai) teendőkkel szembesült. Az 1950-es évek elsősorban a napirendre került „kerettervezés" előkészítéséből és megalapozásából a VITUKI-ra háruló feladatok megoldásának jegyében teltek. Bár ezek a beavatottak számára a szakma legszebb és legérdekesebb (szinte tudomány-filozófiai, de mindenesetre meta-szintű) feladatai közé tartoznak minden bizonnyal a leghálátlanabbak és legkevésbé mutatósak is. Ismertetésük szükségszerűen az elkészült Hidrológiai Atlaszok, Vízgyűjtő leírások stb. ismertetésébe torkollik. Mindez a legjobban talán úgy közelíthető meg, ha elmondjuk, hogy feldolgozták a rendelkezésre álló vízhozammérések adatait, s kialakították a hazai vízhozam-nyilvántartás rendszerét, amely ma a decentralizált vízrajzi szolgálat idején is meghatározza a vízrajzi munkát. A vízkészletek számításának a kulcsa változatlanul a vízhozamgörbe, melynek kifinomított szerkesztési alapelveit Lászlóffy két munkatársával foglalta össze „A felszíni vízkészlet meghatározása" c. műben.* Mivel a vízkészletek nem korlátozódnak a folyókra, a vízrajzi megfigyelést a kisvízfolyásokra is ki kellett terjeszteni — a vízhozam-nyilvántartó állomások kiépítésének programja keretében (e munkát ma az igazgatóságok hidrológusai teljesítik ki). Az 1950-es években a statisztikai feldolgozást még mérnöki munkával kellett végezni. A Lászlóffy által „malomnak" nevezett statisztikai gépezet ellenőrzésére előbb a vízfolyások szomszédos állomásainak adatait hasonlították össze. A numerikus összehasonlítást agrafikus követte és így született meg a korszerű műszaki hidrológia leghatásosabb eszköze a Lászlóffy által finomított hidrológiai hossz-szelvény. A nagyobb vízfolyások hossz-szelvényszerű jellemzése mellett az adathiányos kisvízfolyások Mo. vízkészlete szempontjából jelentős mutatóinak jellemzésére készült el a Lászlóffy-féle „fajlagos lefolyás"-térkép és ezzel párhuzamosan dolgozták ki munkatársai „az árvízi tényező térképét". Ez a vízkészletfeltáró munka a mai azonos célú fejlesztő munkának az alapja és példaképe. Ezért a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munkaérdemrenddel tüntette ki. A VITUKI-nak a tervezés feladatai mellett a vízgazdálkodási üzem hidrológiájával is foglalkoznia kellett. A Lászlóffy irányításával működő osztályon dolgozták ki a világ akkoriban legteljesebb előrejelzési rendszerét. Ezen alapul — még ma is — a hazai számítógépes előrejelzés. A vízkészletfeltárás mellett a kutatásnak a vízkészlet-gazdálkodással is foglalkoznia kellett. Az 1960-as években a IV. Vízgazdálkodási Főosztályon alakították ki a vízkészletmutatók s a vízmérlegkészítés legkorszerűbb módszereit. A hazai vízkészletek feltárásával kapcsolatos munkájától és nemzetközi tevékenységétől elválaszthatatlan nevelő-tanító tevékenysége is. Ez idő tájt már munkatársainak széles körével együtt képviselte a hazai hidrológiát: egyetemi oktatói és szakirodalmi tevékenysége és szuggesztív kisugárzású munkaszeretete hatására jó néhány vízimérnök választotta szűkebb munkakörének a hidrológiát. Többségük tanítványának is tekinti magát. Néhányan a hidrológiának azon területeit művelik, mellyel közös mesterük nem foglalkozott, vagy olyan mód* E tanulmány a vízgazdálkodási oktatás mindhárom szintjén alapvető és maradandó értékű tankönyvvé vált (1953).