Technikatörténeti szemle 15. (1985)

TANULMÁNYOK - Gáspár Dorottya: Zár- és kulcstörténet

A horog vagy sarló kulcsokkal nagyjából egy időben keletkeznek a T és Z alakú kulcsok. Pitt-Rivers szerint Z alakú kulcs az i. e. 10. században már volt, Gotlandból származik (3. kép). (13) A T és Z alakú kulcsokhoz tartozó zárakkal kapcsolatban Gaheis azt írja, hogy bezáródásukhoz a kulcsra nem volt szükség. (14) Állításához a következőket fűzném: akkor nem volt rá szükség, ha ügyeltek arra, hogy a nyelvszár — elmozdítás után is — a makkokat fent tartsa. Ellenkező esetben épp a makkok akadályozták meg a zárnyelv becsúsztatását. E kulcs és zártípus szintén hosszú életű. A római korban válik gyakorivá és terjed el Európa szerte. Legalább is Pannoniába a rómaiak közvetítésével jut. A T kulcsok túlélik a római periódust. A középkorban is használják őket. A középkori kulcsok azonban méretükben lényegesen nagyobbak. A 25—30 centiméternél hosszabb T vagy Z kulcs római voltáról már lehet vitatkozni. Azt mondhatjuk, hogy általában a római kulcsok mérete nem túl nagy, sőt vannak kifejezetten pici kulcsok, szemben a megelőző időszak horog vagy sarló kulcsaival, amelyek hossza a 40—60 cm között váltakozott. Vállon hordták őket. Görög vázákon, síremlékeken látható ábrázolások is arról tanúskodnak, (15) hogy e kulcsok nagyméretűek voltak. Diels ezeket nevezi ógörög templomkulcsoknak. (16) Elnevezésével a zár- és kulcstörténetnek egy olyan problémáját vetette fel, amely azóta is vitatott: valódi kulcsoknak kell őket tekinteni vagy csak jelképeknek? H. Jacobi a templomkulcs megjelölést helytelennek tartja. Szerinte szimbolikus kulcsok. (17) Az újabb kutatás valódi kulcsoknak tartja őket, (18) jóllehet zárát nem tudja rekonstruálni. E vitás kérdésben a magam állásfoglalása a következő. Vitathatatlan, hogy a kulcsoknak van szimbolikus értelme, de e jelképes értelmet a valódi kulcsok is hordozzák, így legfeljebb a művészi szabadság terhére kell írnunk, ha a kulcsábrázolásokon — lakatos szemmel — nem tudjuk felfedezni a mérnöki precizitást. Rekonstrukciója is elkészült. (19) Sarló alakú kulcs létezett a római korban is. Pannóniából azonban még nem ismerünk ilyeneket. Végre elérkeztünk a zártörténetnek ahhoz a szakaszához, amikor római zárakról beszélhetünk. A fém tolókulcsos zárat tartja a kutatás tipikusan rómainak. Birodalom szerte száz számra jön elő. Kulcsának már mai szemmel nézve is kulcs formája van, így azonnal felismerhető. A római korban más kulcsmechanizmusok is léteztek, ezért az időben együtt létező kulcsokat a kutatók bizonyos jellegzetességük alapján csoportosították. (20) E csoportosítás szerint van tolókulcsos zár, rugós zár, forduló kulcsos zár. Tolókulcsos zárról akkor beszélünk, ha a zár kinyitásához a kulcs a zárnyelvvel azonos irányú, egyenesvonalú mozgást végez. Rugós a zár akkor, ha a kulcsra csupán a zár kinyitásához van szükség. Bezárni viszont kulcs nélkül tudjuk azáltal, hogy a zárnyelvet bepattintjuk a rugók horgai közé. A forduló kulcsos zár az, amelyiket kinyitni vagy becsukni nem a kulcs tologatásával, hanem elfordításával tudjuk. A zár lényege, hogy a kulcs forduló mozgásával a zárnyelv egyenesvonalú mozgását érjük el. A mai kulcsoknak is ez a lényege. A változatosságot a zárszerkezetnek a bonyolultsága vagy kevésbé bonyolultsága adja. Még az ókorban megtörtént a forduló kulcsra való áttérés. A baj csak az, hogy ezt a zárszerkezetet nem tudjuk rekonstruálni, ugyanis a leletanyagban továbbra is csak a nagyon jellemző nyelvcsap fordul elő, de semmi olyan tárgy, amelyet a zár egyéb alkatrészeinek tekinthetnénk. Rekonstrukciójával egyedül Diels próbálkozott meg (4. kép), (21) de nagyon sikertelenül. Rekonstrukciójának hibája, hogy a rekesztőrugó nem tölti be a szerepét. Nincsenek peckek, amelyek a zárnyelvet