Technikatörténeti szemle 15. (1985)

TANULMÁNYOK - Móra László: Fejezetek a magyarországi tudományos kutatás történetéből I.

tak hajlandóságot arra, hogy az idegen példákat (Siemens, vagy Krupp gyárakban felállított kísérleti laboratóriumok) kövessék. A helyzetet híven tükrözte Ilosvay Lajosnak következő szavai: „Fáj, hogy mindent a kormánytól kell várnunk, mert minden kérésünk alkalmával éreznünk kell, hogy nélkülözzük azt az éppen oly értelemmel, mint nagy vagyonnal megáldott, a tudományok és a közügyek iránt fogékony gyáros osztályt, mely más államokban hihetetlenül megkönnyíti épen a tudományok ápolása körül a kormány feladatát... Nálunk a gyáros legfőlebb vár valamit a kémia mívelőjétől, amit saját hasznára fordíthat, de a kémia előbbreviteléért semmit, de éppen semmit sem áldoz." (5) Ilosvay Lajosnak, a Műegyetem rektorának 1900. szeptember 12-én mondott beszéde a vegyiparra, a századforduló idején értelemszerűen vonatkozott valamennyi iparágra. A gyárosok csak azt kívánták mérnökeiktől, hogy a termeléssel foglalkozzanak és kevés helyen nézték jó szemmel, ha oly zseniális alkalmazottak, mint Bánki Donát, Schimanek Emil stb. kutatásokba, fejlesztésekbe kezdenek. így tehát az ipari-technikai kísérletezésnek nálunk nem voltak meg a feltételei, és mivel az ipari, kereskedelmi és közlekedési tárcákat folytonosan átszervezték, ez ezekhez tartozó iparágak központi irányító hatósággal sem rendelkeztek, ellentétben a Földművelésügyi Minisztériummal, amelynek felügyelete alatt a mezőgazdasági kísérleti állomások jól szervezett hálózata működött. Technikai kutatással csupán néhány műegyetemi katedrán foglalkoztak. Mellettük csak a két legnagyobb állami szolgáltató közintézménynek: a vasútnak és a postának volt említésreméltó kísérleti laboratóriuma. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy Magyarországon az iparfejlesztés szempontjából rendkívül fontos iparitechnikai kísérleti intézmények időszakunkban szervezett formában nem működtek és kifejlesztésük elhanyagolása az akkori kormányzatok igen nagy mulasztása volt. A kísérleti állomások, mint a technikai-ipari kísérletügy első szervezeti formái Az ipari forgalomba kerülő nyersanyagokról, termékekről és félkész-, készgyártmányokról különböző vizsgálatok alapján kell eldönteni, hogy a használati értéküknek megfelelő anyagi tulajdonságokkal rendelkeznek, vagy hogy nincsenek-e hamisítva. Ilyen vizsgálatokat külföldön egyes nagy termelő gyárak és üzemek végeztek, melyeknek érdekükben állott, hogy termékeik minőségéről maguk is meggyőződjenek. A vitás esetekben a kérdés eldöntésére még ebben a helyzetben is szükség volt közintézményekre, melyek bizonyítványait hitelesnek fogadták el. Ezért az ipari vállalatok, üzemek kísérleti laboratóriumai mellett külföldön nyilvános joggal felruházva hatósági, állami vagy városi kísérleti állomások működtek. Ezek az anyagvizsgálatokat, minőségellenőrzéseket bizonyos díjszabás mellett, illetve közérdekű cikkeknél ingyen végezték. E kísérleti állomások rendszerint ún. próbaállomások is voltak, amelyek ellenőrző vizsgálatukhoz sokszor tanulmányi célú kísérletekkel foglalkoztak, vagyis tudományos jellegű kutatómunkát végeztek. A vizsgálati állomásokon használt eljárások nemzetközi egységesítésére is megkezdődtek az erőfeszítések. A múlt század utolsó évtizedeiben több ilyen tanácskozást, konferenciát tartottak, amely végül az anyagvizsgálók nemzetközi szövetségének megalakításához vezetett 1895-ben.