Technikatörténeti szemle 14. (1983-84)

TANULMÁNYOK - Dóka Klára: A műszeripar történetéből. A pesti szerkovácsok

DÖKA KLARA* A MŰSZERIPAR TÖRTÉNETÉBŐL A PESTI SZERKOVACSOK A török kiűzése után újjáéledő magyarországi településeken a legfontosabb vasfeldolgozó iparág a kovácsmesterség volt. A kisebb falvakban, ha egy iparos élt, az legtöbbször a kovácsmesterséget űzte. A falusi kovácsok nemcsak a patkók készítésével, lovak patkolásával foglalkoztak, hanem feladatuk volt a kocsik vas alkatrészeinek összeállítása, a hordók abroncsolása, láncok készítése, az egyszerűbb mezőgazdasági szerszámok javítása is. Műhelyeik a falvak életének központjai lettek. A városokban a kovácsok nem kaptak ilyen lehetőségeket. A nagyméretű, tűzveszélyes műhelyek a sűrűn beépített területeken nem fértek el, még a gazdagabb mesterek is a városok szélére szorultak. Az ősi kovácsmesterség helyzetére jellemző, hogy városi céheik nem tudtak megerősödni. A budai kovácsok például 1695-ben kiváltották céhlevelüket, de később ezt nem tudták megújítani (1), az ekkor mezőgazdasági jellegű Pesten pedig a kovácsmesterek 1695ben a kerékgyártókkal szerveztek közös testületet, amely még a 18. század végén is ebben a formában működött (2). Sokkal nagyobb jelentősége volt a városokban a lakatosmesterségnek, ahol a fő termékeket a zárak, lakatok, kulcsok, kapudíszek képezték. A lakatosipar lassan erősödött meg, a 18—19. század folyamán azonban már igen fontos tevékenységgé vált. A vas mellett később bádogot, sárga- és vörösrezet is feldolgoztak, és kibővítették a mesterek termékeik körét (3). A két alapszakmán kívül már a 17—18. században megjelentek a speciális, vasat és kiegészítőként egyéb fémet feldolgozó mesterségek is. E mesterségek egy része a háborús időszakokban lendült fel, békeidőben pedig csak néhány iparos tudott megélni belőlük. Ilyen volt például a sarkantyús, puskaműves, csiszár, paizskészítő, kardkovács mesterség, amelyek különállását a céhek is elismerték és konzerválták. Az egyes termékeket készítő, speciális iparosok — éppen a céhszabályok értelmében — nem avatkozhattak a másik mesterségébe. A felsorolt mesterségekhez hasonlóan — a 18. század második felétől — egy-egy termék készítésére specializálódtak az új igényeket kielégítő iparosok is. A 18. század folyamán növekvő lakosság mind jobban igényelte a városokban a késesek, köszörűsök munkáját, majd a 19. század elejétől mind nagyobb számban jelentek meg a csavarkészítők, reszelővágók, gyűrűkészítők, abroncskészítők, csigakészítők, lánckovácsok stb. Ezenkívül az ország néhány nagyobb váro• 2141 Csömör, József A. u. 27.