Technikatörténeti szemle 14. (1983-84)

KÖNYVISMERTETÉS - Vastagh Gábor: Sextus Iulianus Frontinus Curator Aquarum: Wasserversorgung im antiken Rom

fejlődött ezeken belül és gazdagította később munkájával eredményeiket. S egy igen érdekes és jellemző különbség a külföldhöz képest: míg másutt a mezőgazdasági kísérletügy költségeihez a termelő szervezetek, mezőgazdasági érdekképviseletek nagy mértékben hozzájárultak, sőt túlnyomóan viselték, addig hazánkban minden költséget az állam viselt. Ez nyilván az ország társadalmi helyzetéből következett. Az állam a költségeket magára vállalta, a kutatások hasznát viszont elsősorban a nagybirtok élvezte. A sok számszerű adatot tartalmazó könyv a magyar történetírás számára újabb, sokszínű, hasznos forrásokat tár fel. Szabadváry Ferenc Sextus Iulius Frontinus Curator Aquarum: Wasserversorgung im antiken Rom. R. Oldenbourg Verlag München Wien 1982. 216. oldal. A sajátságos szerzőjű könyvet az NSZK-ban 1976-ban alakult FrontinusTársaság szerkesztette, akik a csővezetékek létesítésének és ezzel eleinte az emberiség nagy településeinek vízzel való ellátását, ma pedig már sokezer kilométeres földgázvezetést oldottak meg — viszont mai napig nincsen ez megfelelő technikatörténeti művekben rögzítve. Ennek a hiánynak a részbeni kitöltése a most méltatott mű. Na persze Frontinuson kívül még egy szerzőkollektíva is dolgozott rajta. Közlik Frontinus munkájának teljesen korszerű fordítását. Frontinus i. u. 96-tól 103 vagy 104-ig volt Rómában curator aquarum, ma úgy mondanók: a vízművek igazgatója. Ö, azzal az indokolással, hogy majd az utódai is okulhassanak belőle, írta a „De Aquaductu Urbis Romae" című művét. Ezt a, az antik világból sajnálatosan kis számban fennmaradt technikai művek egy példányát 1429-ben fedezték fel a Monte Cassino-i Bencés kolostorban. Frontinus idejében Rómát 8 aquaductus látta el vízzel (később épült még 2, illetve 3). A könyv ezeknek a műszaki adatait (hosszúság, ebből mennyi a föld alatti), keresztmetszet, a Rómába érkezés szintje, a víz eredete és (egykori) minősége közli. Frontinus részletesen leírja ezek létesítését (ma már nem látható), technikai részleteit (pl. volt-e ülepítő medencéje), az akkori méreteket, és az egykori összekötéseket. Részletesen leírja a vezetékek karbantartását végző nagy szervezetet, az egész adminisztrációt. De részletesen leírja azt is, hogy milyen nagy mértékben lopták a vizet, az aquaductusokat (néha panamákkal fedezve!) megcsapolva. A római aquaductusokról kitűnő fényképek tájékoztatnak, de látunk Piranesi romantikus fogantatású rézmetszeteiből is. Mekkora volt a Rómába érkezett vízmennyiség, nem tudjuk, de minden valószínűség szerint elég jelentékeny volt. A nekem rendelkezésemre álló források igen eltérő becsléseket közölnek. Frontinus a vízmennyiségeket quinariaban adja meg (kísérletes méréseket is végzett!); és a könyv egyik fejezete éppen ennek az értékelését próbálja megfejteni; és eredményként kb. 430 000 m

3 pro die adódik. Ez fejenként mintegy 400 liter naponta — tekintélyes mennyiség! Az egyes fogyasztókhoz az aquaductusokból ólomból készült elosztó csővezetéken került a víz. (A csövek „standardizálásáról" bőven beszél Frontinus.) Az egyes házakba aztán meghatározott méretű (furatú) bronz calix-okon került a víz. (Ezek utánfúrása is kedvelt módja volt a panamázóknak.) És ezek mérete