Technikatörténeti szemle 14. (1983-84)

TANULMÁNYOK - Végh Ferenc: A Mérnöki Továbbképző Intézet alapításától a felszabadulásig

személyére. Az albizottság tagjai lehetnek olyan szakférfiak is, akik nem tagjai az intézőbizottságnak. A tanfolyamok költségeit lehetőleg a részvételi díjakból kell fedezni. Egyes tanfolyamokat lehet valamely egyesülettel, közhatósággal vagy ipari érdekeltséggel kapcsolatban is megrendezni, amikor a tanfolyam kellő látogatottsága és az anyagi fedezet is könnyebben biztosítható. A továbbképzés a matematikai, természettudományi és mérnöki tudományokon kívül a gazdaságtudományokra is kiterjedne." Ezután Mihailich professzor részletes tematikát is javasolt a megindítandó továbbképzésre, és leszögezte, hogy az előadásokon kívül „súlyt kell helyezni a szemináriumi oktatásra, melynek során alkalom nyílik arra, hogy a hallgató kérdéseket tehessen fel". Hangsúlyozta a „gyakorlott előadók" kiválasztásának fontosságát. Az esti órákban, hetenként ismétlődő előadások helyett eredményesebbnek ítélte a két-háromhetes „egyfolytában tartott tanfolyam" rendezését, egyrészt ezek hatékonysága érdekében, másrészt azért, mert ezt az időszakot a téli vizsga heteire lehetne rögzíteni, amikor a műegyetemi termek is rendelkezésre állanának, s a vidéki mérnököket is el lehetne helyezni a kollégiumokban. Javaslata összegezéseként megismételte á Mérnöki Továbbképző Intézet létesítésének sürgősségével kapcsolatos nézetét, s azt az igényt, hogy a műegyetemi laboratóriumokat — már a továbbképzés sikere érdekében is — korszerű felszereléssel kell ellátni (8). Mihailich Győző előadása kedvező visszhangra talált az értekezlet résztvevői között. Több hozzászóló foglalkozott a felvetett kérdéssel, s mindegyikük érdemben helyeselte az elképzelést. A rendkívül szakszerű előadás és a többnyire tárgyszerű hozzászólások azonban nem vezethetik félre a mai olvasót. Hiszen mint Kelemen Móricnak a kongresszusról szóló beszámolójából értesülhetünk, a műszaki szakosztály „sajnálatosan nélkülözött minden nagyobb érdeklődést. Ha a tanárokat, tanársegédeket, a Mérnöki Kamara tisztviselőit és a honvéd műszaki tisztikar néhány tagját leszámítjuk, akkor a felszólalókon kívül alig volt 15—20 főből álló hallgató közönsége ... A felszólalókon kívül hiányoztak a gyáripar és a nagy közüzemek képviselői és az egész mérnöki társadalom." (9). Mégis úgy látszik, hogy a mérnök-továbbképzés ügyének — elsősorban a műegyetem vezetői és egyes professzorai (köztük is kiemelkedően Mihailich Győző) fáradozása révén — a Felsőoktatási Kongresszus döntő lökést adott. Az 1938/37-es tanévről szóló beszámoló beszédében Szabó Gusztáv rektor mint „a jövő szempontjából fontos eseményt" értékelte, hogy a műegyetemi tanács az elmúlt tanév során a Mérnöki, az Építészmérnöki, a Gépészmérnöki, a Vegyészmérnöki, a Bánya- és Kohómérnöki, az Erdőmérnöki, továbbá a Közgazdasági és Kereskedelmi, valamint a Közigazgatási Osztály egy-egy küldöttéből bizottságot alakított avégett, hogy „ez az osztályközi bizottság tegyen javaslatot egyrészt a műszaki osztályok hallgatói gyakorlati kiképzésének, másrészt pedig a mérnöki továbbképzésnek a megszervezésére nézve" (10). A Mérnöki Továbbképző Intézet alapításának közvetlen előzményei Sajnos, a műegyetem levéltárának a Mérnöki Továbbképző Intézetre vonatkozó anyaga rendkívül hiányos, s hiányoznak az 1934—1938 közötti évek rektori tanácsüléseinek jegyzőkönyvei is. Az egyetemi tanács — akkor „nagytanácsnak"